„Nem is értem, miért nem lövi le valaki Orbán Viktort” – mondja egy ismerősöm az utcán, egy percnyi laza csevegés után.

Ráadásul a hölgy összességében szelíd lélek, dolgoztam vele közel egy évtizedet, és amennyire emlékszem, a politika nem nagyon izgatta.

Mondhatnánk, hogy szóra sem érdemes a dolog, van ilyen, a demokráciába vígan belefér mindez. Csakhogy, amennyire érzékelem, nem elszigetelt jelenségről van szó, az utcán és a Facebook-on riasztó megnyilvánulásokat olvasni, nyíltan, névvel, arccal.

Közel hasonló gyűlölethullám látszik kibontakozni a mai hatalom irányába, mint történt ez anno, Gyurcsány Ferenc regnálása idején.

Felfoghatjuk úgyis, hogy a jobboldal most csak azt kapja vissza, amit főzött magának, de azt hiszem, itt többről van szó: ha nem vigyázunk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy túl késő, kiszabadult a palackból valami, amit nem lehet visszagyömöszölni.

Hogy pontosan hova is fut mindez ki, megjósolhatatlan, de valami azt súgja, most kellene megmaradni okosnak, hűvösnek, távol tartani magunkat a bűzös iszaptól, ha már a pankrátorainkat nem sikerült.