Az elmúlt héten túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy azon törjem a fejem, melyik a félelmetesebb: az, ha egy európai kormánypárt ilyen propagandaeszközökhöz folyamodik, vagy az általuk kapott társadalomrajz. No, nézzük csak:

Nekem ne mondjátok, hogy nem. Dehogynem. Ha valakit pókot hajít az ágyatokba, ti is.

Rémülten csapdostok, rugdostok, majd kiugrotok a paplan alól. Nem kezditek el nézegetni, hogy milyen pókról is van szó, hogy örömmel üdvözöljétek a fürdőszoba felső sarkában lakó kaszáspókot, aki segít majd legyet fogni nyáron.

Ó, nem. Csak bepánikoltok és a kezetek ügyében levő tárggyal próbáljátok levadászni a szerencsétlen állatot. Biztos, am a biztos. Az elme nem enged választást.

A választás utáni adatokból és elemzésekből elég tisztán kirajzolódik, hogy a Fidesz a közpénzen hatalmasra hizlalt, gusztustalan médiasleppje segítségével kommunikációs pókot dobott azon emberek ágyába és agyába, akiknek esélyük sem volt máshogy cselekedniük.

Bizony, Magyarországon százezrek, az idősebbekkel együtt talán milliók élnek úgy, hogy kizárólag a kormánymédia és üzenetei jutnak el hozzájuk; és ők naivan elhiszik ezeket, mert nem tudják nem elhinni, semmiféle immunrendszer nem alakult ki bennük a sajtó manipulációs szándékaival szemben. (Az Index napokkal ezelőtt megjelent írása – kissé fővárosi attitűddel ugyan, de mégiscsak – elég jól fején találja a szeget és leírja a jelenséget.)

Ha pók van az ágyban, ugrani kell, ha a migránsok és az ördöggel kokettáló, helyi támogatóik meg akarják semmisíteni a hazát, akkor a szavazófülkéig csak el kell menni.

Nem azért ezek az emberek gonoszabbak, mint az átlag, még azt is el tudom képzelni, ha valóban találkoznának menekültekkel, nem egy közülük emberségesebben és empatikusabban bánna velük, mint a körúton belüli jogvédők, de ők már csak így nőttek fel, jellemzően kis településeken, szegényen és mellőzötten, az ismeretlentő való félelemben, kommunikációs burokba zárva.

Nem, ez nem az egészséges haza- és kultúraféltés, nem a büszke öntudat és patriotizmus, hanem a periféria végletekig beszűkült világa és súlyos információhiány.

Természetesen a Fidesz kapott más szavazatokat is. Tömegek vannak, akik történelmi, világnézeti, személyes okok miatt mindig is rájuk szavaznak majd, és miért is ne, így kerek a világ. Nem elhanyagolható az egzisztenciálisan függők aránya, sőt olyanok is vannak, akik nem rasszizmus vagy zsigeri félelem, hanem nagyon is racionális indokok miatt szeretnék a kormányt és a kerítést a helyén hagyni.

És valljuk be, az ellenzék sem segített alternatívát nyújtani. Ha valaki nem tudta szavazatát a maszatos ideológiájú, Simicska-hátterű Jobbiknak, az országot módszeresen a tönkszélére juttató, VOR-zakós, Üvegtigris-figurákkal tele baloldalnak vagy a vidékre egy pillantást sem vető értelmiségi pártocskáknak adni, bizisten megértem.

De ismerjük el, mondjuk ki: a mostani kétharmadot – szerény tapasztalatom szerint is – a mellőzött, kiszolgáltatott és megrémített emberek csoportja hozta össze.

Ennek fényében ez a pókdobálás – talán még a Fideszre szavazók egy része is egyetért velem – mégiscsak beteg dolog.

Hogy van egy kormány, amelynek az lenne a feladata, hogy hóna alá nyúljon a népnek, különösen a szerencsétlenebbeknek, hogy segítse, tanítsa, felemelje őket; ehelyett álszakértőkkel, álhírekkel, ravasz rasszizmussal, dezinformációkkal és átírt valósággal sűrű homályt és félelmet generál, majd óvón és képmutatón kitárja ölelő karjait. Persze, hogy belesétálnak a magukra hagyottak. Ha valaki havi 47 ezer forintból gazdálkodik, annak Mászáros Lőrinc egy másik bolygón él és tényleg mindegy Paks2 vagy a letelepedési kötvények. Nektek is az lenne.

Hogy ezt a gyomorforgató agymosást a fiúk maguk találták ki, vagy voltak a háttérben igazolt idegenlégiósok is, az majdnem mindegy. Gonosz játék ez, de minimum megdöbbentően gátlástalan.

Ha képesek erre, akkor másra is. Hol van a határ? Egyáltalán: van-e, lesz-e határ?

Merthogy a történelem azt bizonyítja, a tömeg meglehetősen könnyen manipulálható, ha megvan hozzá a hatalom, pénz és nem utolsósorban a szándék. És a választások utáni Fidesz-kommunikációból nem úgy tűnik, mint akik elérték a célt és megállnak. Tolni fogják tovább a falakat, isten tudja, miket dobnak legközelebb az ágyunkba.

Ideje lenne megkérdeznünk: Mire megy ki itt a játék? Mi az a lopakodó árnyék ott a falon?

Tényleg megértem azt, aki becsomagol a bőröndjébe és repülőre száll, mondván, ennyi volt, neki erre nincs több ideje.

Viszont aki marad és netán változtatni szeretne, mert ez e pókdobálásos stílus mégsem járja a 21. század Európájában, nem elég Facebook-megosztásokkal letudni a feladatot vagy a parlament előtt mobillal világítani. Keményebb dió ez, barátaim. Szomorú, de a kormány helyébe kell lépni, helyettük kell dolgozni: segíteni, tanítani és felemelni, megértéssel és türelemmel.

Ezt a blogbejegyzést néhány százan, esetleg néhány ezren fogják olvasni. Ha csak egyetlen megtévesztett emberben elültettem a kétkedés szikráját, már érdemes volt.

Bizony, így megy ez.

Egyébként meg nem félek a pókoktól.