Számos elméletem közült az egyik azt mondja, hogy az ember alapvetően jó. Oké, néha egészen nevetséges okok miatt eltüzeli milliónyi társát, esetleg kiirtja a szomszéd családot, mert valaki mondja neki, hogy ez viszi előre a világot, de ha békén hagyják, alapvetően egészen békés fajzat. És még azt is nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy nem azért emelkedtünk ki az állatvilágból, mert kép lábra álltunk és eszközöket kezdtünk el használni, hanem mert jobb szívünk volt, mint a vetélytársainknak.

Szóval csütörtök délután hazafelé tartok a 87-esen, Tanakajd és Táplánszentkereszt között masszív a fordalom.

Szemben egy rohammentő tűnik fel, lendületesen előzni kezd, és tartósan az én sávomban közeledik.

Semmi gond, egy határozott kormánymozdulattal lehúzódom a jobb oldali padkára, utat engedve a mentőnek.

De amikor az elhalad mellettem, némileg riadva konstatálom, hogy nem tudok visszamenni az útra, a jobboldali kerekek lementek egy kis füves dombon, így ott állok srégen és tanácstalanul.

Elkezdek stoppolni, de egy darabig nem áll meg senki.

Végül egy vonzó hölgy rálép a Fiatja fékére. Én intek neki, hogy menjen tovább, mert nekem inkább két-három erős férfi kellene. Azt mondja, tudja.

Helyettem ő kezd el integetni: és láss csodát, miért, miért nem, egymás után állnak meg a férfiak segíteni.

De hiába tolják, húzzák az autómat öten is, az meg sem mozdul, csak fekszik hason a dombon.

Vontatókötél kell ide, mondja az egyik férfi. Megkeresteti velem a vonóhorgot a csomagtartóban (soha nem tudtam, hogy nekem olyan is van ott), majd intézkedni kezd.

Elég gyorsan sikerül egy kis dugót összehoznunk a 87-esen, a helyzet gyorsan eszkalálódik, már vagy egy tucatnyian dolgoznak az ügyem megoldásán, azt veszem észre, hogy lassan én is mellékszereplő leszek.

Van, aki felszereli a vonóhorgomat, mások közben már akasztják is a vontatókötelet, aminek a másik végén egy fehér furgon van, ami a semmi közepéből bukkant fel.

Nagyjából öt másodperc alatt visszahúz az útra, nekem meg annyi lélekjelenlétem van, hogy mindenkinek egy nagy köszönetet mondjak, amiért rám szánták azt a néhány perc időt és energiát.

Aztán mindenki megy a dolgára.

Tudom, hogy sok minden szól ellene, de higgyétek el, nem olyan reménytelen ez az egész.