Karácsony másnapján tömegek özönlötték el a szombathelyi Csónakázó partját. Benéztünk az új kávézóba is.

– Te is kiszabadultál?
– Igen, Nem fért már belém több.
(Barátnők találkozása a tópartján, 2015. december 26-án)

Mert persze van a karácsonyfa illata, a stefániaszelet és a datolya íze, az elcsendesült mobiltelefon, az elfelejtett csörgőóra, a kályha előtt összegömbölyödött macska, a Beuys-album az asztalon, de két nap múlva azért már csinálnék valami mást is, lehetőleg a szabadban.

Tavaly ugyanezen a napon és ugyanezen okból kifolyólag a Csömötei-hegy kilátójára baktattam fel, idén viszont nincs kedvem autóba ülni. Ülök abban eleget.

Gyalogosan – merthogy sok választék nincs – elsőre a Csónakázótó ugrik be.

Annál is inkább, mert a múltkori futás kapcsán megígértem magamnak és nektek, hogy majd megnézem világosban is.

Márpedig december 26-án délután nagyon is világos van.

Szombathely belvárosában hétágra süt a nap, és ugyanez a helyzet a tóparton, ahol annyi városlakó sétál vagy napfürdőzik, mintha csak az első tavaszi napsugárnak örülnének.

Pedig csak a diós bejgli alternatíváját keresik, és láthatóan meg is találják.

A múlt évben ráncfelvarráson átesett szombathelyi Csónakázótó továbbra sem egy nagy durranás, nekem hiányzik belőle az a kreatív csavar, ami egyedivé tenné, de az új kishídjával, padjaival, karbantartott ösvényeivel és növényeivel messze jobb, mint volt, bátran odavihetjük idelátogató barátainkat és rokonainkat. És magunkat is.

Ha már ott vagyunk, beugrunk a Deck kávézóba is, amely mind kívülről, mind belülről több mint vállalható, Európa összes országában elmenne. Gyakorlatilag telt ház van, nem is kapunk helyet a teraszon, de belül éppen akad néhány üres szék.

Ki is rendelünk néhány kávét, közben átfutjuk az étel– és itallapot: az árak valahol a középmezőny tetején lehetnek, a vendégkört elnézve azt a konzekvenciát vonjuk le, hogy akárhogy csűrjük-csavarjuk, versenytársat kapott a közeli Tóvendéglő.

Már szürkül, amikor hazaindulunk, de a napnak még mindig ereje van.

Nekem pedig az az eretnek gondolat fordul meg a fejemben, hogy bizony nem mindig tudok kellőképpen rettegni a globális felmelegedéstől.