Reggel a rádióban hallgattam egy beszámolót egy magyar katonáról, aki az egyik nagy háborúban hős lett, mert beugrott a lövészárokba, és ott a kézitusában vitézül kaszabolta az orosz ellenséget, mígnem ő is meghalt.
Mivel csak a történet végét kaptam el, így nem tudtam meg, hogy a ki és miért küldte a katonát idegen földre meghalni, illetve mennyire és miért haragudtak egymásra a kiskatonák ott a lövészárokban.
Mindegy is, a háború az már csak ilyen, a szegényekből halott hősök lesznek, másokból meg gazdagok.
De azért izgatott a sztori, és mivel azt mondta a bemondó, hogy a történet valamilyen honvédelmi minisztériumi webes archívumból származik, így most este próbáltam rákeresni, hátha találok még hasonlóan lelkesítő példákat.
De csak azt találtam, hogy – 10 nappal a lemondás után – a minisztérium honlapja szerint még mindig Hende Csaba a honvédelmi miniszter.
Nyilvánvaló, hogy végre jól szervezetten mennek a dolgok a katonáéknál.
Mindig is így volt, erről a katonaviselt férfitársaimmal órákig tudnánk mesélni.
De most ezt megússzátok, mert későre jár, meg amúgy is más katonatörténetek kötik le a figyelmeteket.
Szólj hozzá!