Az én Amerikám


Amerikáról megannyi kép él bennünk.

Van a világuralomra törő szabadkőműves, van az elbutult, elhízott Amerika, van a világ cowboy-csendőre, a Hollywood, az iPhone és az innováció Amerikája, a New York-i felhőkarcolók, a kosárlabda, nagy autók, Las Vegas, az egészségügy csődje és diadala, és még annyi egyéb.

Ezekben a napokban például népszerű az igazságtevő Amerika figurája, aki végre sarokba térdelteti az ugribugri magyar oligarchákat, vagy éppen ellenkezőleg, a haszonleső, pökhendi Amerika, aki a szegény ember legkisebb, igazságkereső fiát akarja deresre húzatni a piactéren.

Az én Amerikám mindegyikhez hasonlít egy kicsit, de valójában egyikhez sem.

Az én Amerikám alapját az amerikai irodalom jelenti, kiegészítve némi meseszerű rokoni szállal, és azzal a vággyal, hogy egyszer el kellene utaznom oda.

De ha igazakat írnak az amerikai írók, akkor én egész jól ismerem az országot így látatlanban, utazás nélkül is.

Több száz, a lehető legváltozatosabb időszakokban és helyszíneken játszódó regényt olvastam, több ezer regényhőssel ismerkedtem meg, kötöttem életre szóló barátságot.

Philip Roth: EllenéletPhilip Roth Ellenélet című regényét tegnap éjjel fejeztem be, általa egy kicsivel talán többet tudok ismét Amerikából, de ez esetben lehet, nem érte meg a közel félezer oldalt.

Az alapötlet Roth-tól megszokottan provokáló: egy férfi impotens lesz a szívgyógyszertől, így aztán – tekintettel a titkos, fiatal szeretőjére – a műtétet választja, amibe jól bele is hal.

Aztán az író egyre nagyobbakat teker a történeten, egyre jobban távolodva a realizmustól, és egyre jobban belekeveredve valami kísérletező, posztmodern, dupla, sőt triplafenekű szerkezetbe.

Tulajdonképpen mindez még akár izgalmas is lehetne, ha Roth nem ragadna bele a zsidó témába.

Amikor először felbukkant a könyv elején, még reménykedem, hogy megmarad az íróra jellemző tabudöntögető mellékszálnak, de aztán csak nem tud kikeveredni belőle, így lett unalmas és túlírt regény az Ellenélet.

Nem, egy szóval sem mondom, hogy mindegy, hogy ki milyen identitást talál fontosnak az életében, mennyire kapaszkodik bele, vagy éppen mennyire küzd ellene, és egy egyházhoz vagy nemzethez tartozás minden bizonyára mélyebb regisztereken játszik, mint egy focicsapat vagy popzenekar.

De egy élet gyökerei ennél mélyebbre nyúlnak, vagy ha úgy tetszik, ágai magasabbra nyújtóznak.

Vagy kellene nyújtózniuk – szerintem.

Roth – talán csak játékból, mert azt szeret nagyon – körbejárja a zsidótémát.

Mindenki megtalálja benne azt a hangot, amit szeretne hallani. A zsidó családját irodalommá konvertáló írót, a militáns izraeli cionistát, az ősei vallását feledni akaró középosztálybeli hölgyet, a szalon-antiszemita angol arisztokráciát, és még vagy egy tucat nézőpontot.

Csak hát az nem világos, hogy mire is fut ki mindez.

A könyv közepéig még reménykedtem, hogy lesz ebből valamiféle univerzális üzenet, de nem lett, ráadásul nem engedte kibontakozni a többi, a történet hátterében ígéretesen megbúvó többi  témakört (szex, szerelem, testvéri kapcsolat, az alkotói lét, Amerika kontra Európa stb.) sem.

Bevallom, a történet második felét már csak azért olvastam el, mert elvből elolvasok minden könyvet, amit elkezdek.

Igaz, arra jó volt, hogy megint egy kicsit többet tudjak Amerikáról. Ezek szerint olykor a leghíresebb amerikai zsidó írókkal is előfordul, hogy gyenge könyvet írnak.

És olvassatok mindennap!


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés