Használtam a Szent Márton kártyámat 1



Lokálpatrióta büszkeségtől dagadó kebellel jelentem, ma délután életemben először használtam a Szent Márton kártyát.

A kártyaszüzességemet az uszoda pénztáránál vesztettem el, mikor is 16 óra utáni termálbelépőt vettem. (Ez valamiért olcsóbb, mint az uszodai, holott ugyanoda vezet, de ez most mellékszál.)

A 850 forintos árból 20% kedvezményt kaptam, ami jelen esetben 170 forintra rúg.

A pénztáros hölgy elkérte a személyi igazolványomat és a kártyámat, ez utóbbit egy percre magánál tartotta, és akkurátusan a számítógépbe vitt valamit róla.

A megtakarított pénzzel egyelőre még nem tudom, mit teszek, de jó eséllyel hajgumit veszek rajta.

A mintegy háromnegyed órás úszásom kepesztésem közben ugyanis sikerült az úszósapkám alól (!) elveszítenem az említett holmit.

Igazából persze annak volt bingó a mai nap, aki a saját 170 forintos megtakarítása mellé még bezsákolta a hajgumimat is.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Éva Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Éva
Vendég
Éva

Valószínű, ugyanilyen büszkeségtől dagadt a keblem, amikor ugyanannál a pénztárnál NEM használtam Szent Márton kártyát! Én ugyanis csak ideiglenesen vagyok bejelentkezve szombathelyi lakosnak, s bár gyakorlatilag itt élek 9 éve, itt dolgozom, a cégem, aminek ügyvezetője vagyok, itt fizet adót, de az előbbiek miatt NEM JÁR NEKEM kártya. S hogy sem pénzt nem takarítottam meg, sem a kártyabirtokosság büszkeségét nem élvezhetem, mégis miért volt ez a jó érzés? Mert vasárnap délelőtt a termálfürdő bejáratánál megtakarítottam azt az időt, ami a kártyaelfogadással jár- magamnak és a mögöttem a belépésre várakozó kb. 30 embernek. És még hajgumit sem veszítettem el- bár meg… Read more »