Milyen messze vannak egymástól a különböző európai nyelvek?



Aki nyelvekkel foglalkozik – tanítja, tanulja, csodálja stb. – minden bizonnyal tudja értékelni az alábbi látványos térképet, amely az európai nyelvek egymástól való távolságát, illetve kapcsolódását mutatja be a szókincs alapján.

európa nyelvek távolsága

Az egyazon színnel jelölt nyelvek egy nyelvcsoporthoz tartoznak, a körök nagysága a beszélők számát, a vonal típusa a szókincsbeli eltérések százalékát jelöli. Katt a képre a nagyításhoz!

A ábra nemcsak arra ad választ, hogy a dánok vagy a hollandok miért látszanak olyan okosnak a nyelvekben, de arra is, hogy mi, magyarok, miért kínlódunk az átlagnál is többet, ha idegen nyelvről van szó.

Úgy is fogalmazhatunk, a magyar nyelv a legnagyobb hungarikum.

Innen



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés