A megújult baloldal a parlamenti büfé kaszinótojásaira hajt 3



Kissé zaklatottak voltak az elmúlt napjaim, így csak most lett időm, hogy tájékozódjam a nagy ellenzéki összeborulás hírei körül.

El is kezdtem, de öt perc után már – gyanítom nem egyedül az országban – untam az egészet.

Nem értem, miért szavaznának az emberek ugyanazokra, akik egyszer már szánalmas módon elvesztették politikai hitelüket, és időközben semmi olyant nem tettek, ami bizonyítaná, hogy nem jogosan vesztették el.

Négy év alatt ennyire sikerült megújulni. Még a vak is látja, hogy a magyar választók bennük vízionálják a jövőt.

A kiégett, kiöregedett, pocakot eresztett, egykori slágereivel haknizó rocksztárnál már csak egy szánalmasabb van: az ugyanilyen politikus.

Videón nézve a nagy bejelentést, megerősödött bennem a korábbi gyanú: ez a baloldali garnitúra egyáltalán nem hiszi el, hogy nyerhet, és valójában nem is akar nyerni.

Pusztán arról van szó, hogy néhány tucat ember szeretne még négy évig a tűz körül lenni, még akkor is, ha annak melegéből már csak a kellemes langyosságot élvezhetik: képviselői fizetés, gépkocsihasználat, titkárság, a parlamenti büfé kaszinótojásai stb.

Tekintettel az elmúlt négy év cselekvéseire, történéseire és létezéseire, egy újabb Fidesz-lavina nem annyira a kormányzás, mint a mostani ellenzék tükörképe lesz.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

3
Szólj hozzá!

Please Login to comment
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
pelikánmmVárnai Zsolt Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Várnai Zsolt
Vendég
Várnai Zsolt

Az emberek szeretik a nosztalgiát, az M3 is sikeres egy bizonyos korosztálynál, simán elképzelhető, hogy a nyugdíjasok leszavaznak a szocikra. Kiderül 🙂

pelikán
Vendég
pelikán

Bár úgy lenne! 🙂

mm
Vendég
Józing Antal

A magyar történelem azt mutatja, hogy minden elképzelhető. Fogalmazzunk úgy, hogy a magyar választók tudatossága flexibilis.