Az átutazók szügségszerűen mindig felületesek.
És amikor Budapestre jövök, akkor legtöbbször átutazóban vagyok.
Budapest felületesen – ahogy többször és jogosan írtam – kopott, szürke és csak árnyéka egykori önmagának.
De elég csak néhány napot itt töltenem, hogy a kopott és szürke házfalak közül előbújjon és bőromöm át belémszivárogjon a korábbról jól ismert budapesti vibrálás, aminek 70 százaléka az agyban, 10 százaléka a szívben, 10 százaléka a gerincoszlopban és 10 százaléka egyéb testrészekben jelentkezik.
É amit nyomokban sem érzek Bécsben vagy Pozsonyban, pedig valószínűleg ez teszi nagyvárossá a várost.
Örülök, hogy még megvan.
Örülök, hogy még megvagyunk egymással.
Szólj hozzá!