Kb. egy évtizede tanítok egy nyelvkönyvet, ami a feltételes mód gyakorlása ürügyén azt kérdezi a tanulóktól, hogy mihez fognának, ha megütnék a főnyereményt.

Ennek a tankönyvi feladatnak a révén talán több száz embert is megkérdeztem ilyen irányú terveiről, hogy nagyon változatos válaszokat kapjak.

A napokban jöttem rá, hogy igazából én magam soha nem játszottam el ezzel a gondolattal. Ennél racionálisabb vagyok; és ha átmegyek irracionálisba, akkor nagyon más irányban teszem azt.

De most valamiért eltűnődtem ezen a pénzes dolgon, hogy – a számos személyes beruházáson kívül – de jó is lenne felkarolni egy fiatal, tehetséges zenekart, kiállítás-megnyitókon koccintani, ott okosakat beszélgetni, finoman könyveket csempészni a gyerekek kezébe, a független sajtó termőföldjét locsolni.

És számos ilyesmi, ha már más nem nagyon teszi, és milyen sok érték, értékes ember hever parlagon, akik apró csodák millióira lennének képesek, ha meglenne az alkotókörnyezet.

Azt hiszem, ez örömet okozna.

Egyelőre azonban ne reménykedjen senki, soha nem vettem még lottót, és azt hiszem, nem is fogok.

Bánom is, hogy kikotyogtam.