Kicsit elcsendesedek 1
Ha megjöttem, és lesz mit, majd mesélek.
Hónap szerinti archívum: augusztus 2012
OTP Stand-up
Igaz, olyan mélyen erről a problémáról sem gondolkodtam el, de az agyfelszínemen valahogy úgy könyveltem el a televíziós OTP-reklámok stand-up poénjait, mint afféle rossz vicc paródiákat, melyekhez képest még a OTP-bankügyletek is élvezetesek.
Az utóbbi napokban azonban felmerült bennem a sanda gyanú, hogy ezeket a jeleneteket viccesnek szánták a reklámszpotok készítői.
Bízom benne, hogy nem így van, mert akkor tényleg inkább a banki sorszámok húzása.
Vagy erre megy ki a játék?
Most már végképp belegabalyodtam.
Angolóra: 5 perc múlva
Fordítás
„5 perc múlva készen vagyok” pontosan ugyanaz, mint „5 perc múlva otthon vagyok”.
Nyelvtani tanulság
1. A beszélt nyelvben sokszor és sokat kell hasonlítgatnunk. Ilyenkor jó ha kéznél van a „the same as” kifejezés, amit akkor használunk ha valami ugyanolyan.
Hungary is the same as all the ex-communist countries. (Magyarország olyan, mint az összes volt kommunista ország.)
2. Will mint jövő idő
Az angolok az utóbbi időben kitalálták, hogy nekik valójában nincs is jövő idejük, csak különböző nyelvtani formáik, melyekkel a jövőről beszélgetnek. Ráadásul az újabb könyvek is jelentős erőfeszítést tesznek, hogy összekutyulják a szerencsétlen tanulót. Nos, amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban (ami a tanulók 95 százalékát jelenti), legyintsünk az egészre, és ha a jövőről beszélünk, használjuk bátran és minden esetben a „will” segédigét. Meg fogják érteni. Ugyanakkor figyeljünk rá, hogy ami akárcsak egy kicsit is jövő idő, oda már bele kell biggyeszteni a „will”-t.
3. Múlva
Az angoloknak nincs külön szavuk arra, amivel egységesen ki tudnák fejezni, hogy „múlva”. Ha a jelenhez viszonyítunk, általában az „in”-t használják, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
Általános tanulság
A sztereotípiák legtöbb esetben bosszantanak, csak hát azért tudtak sztereotípiákká válni, mert nem mentesek az igazságtartamtól. Ha nem angolóra lenne, mesélnék egy olasz családról, akik egyszer egy mellettünk levű apartmanban laktak. De már kis is csengettek.
Kapaszkodjunk
Azt flegmán tudomásul veszem, hogy a tömeg elhülyül: egyre ritkábban húzom fel magam a kereskedelmi adók hírein, és igyekszem a napfényes oldalát látni annak, hogy mostanság jelképes áron lehet értékes és jó könyveket venni.
Az azonban enyhe rémülettel tölt el, mikor látom szellemi leépülésüket azoknak, akikkel korábban el lehetett beszélgetni filmekről, könyvekről, idegen országokról és más kultúrákról, ellenben mára már csak a napi politikai, a televíziós programok és a pénzhiány képezi a kommunikációjuk gerincét. Jobb esetben.
Tudom, hogy nehéz idők járnak, és még nehezebbek jönnek, de ne hagyjátok el magatokat.
„Kapaszkodjunk össze!” – mondanám tőlem szokatlan patetikus tónussal, ha nem hallanám ugyanott belül a cinikus választ: „Hát kapaszkodjatok!”
Sziget-emlék országnak, világnak
Ezt a Sziget-fotót még nem publikáltam, valahogy sehova nem fért oda áramvonalasan.
Most is szemérmesen fekete négyzetet raktam az arcokra és az intim tájakra.
Pedig, ahogy a mellékelt ábra mutatja, a spanyol srác egyáltalán nem volt szemérmes a 2009-es Sziget egyik napos délutánján.
Megmutatta országnak-világnak.
A publikálás apropója, hogy holnap kezdődik a nagy hepaj, minden magyar médiában Gerendai „Veszteséges” Károllyal lesz interjú, mindenhol ugyanazokkal a klisékkel.
Én most visszaolvastam, mit is írtam a Szigetről utolsó látogatásom alkalmával, és örömmel nyugtáztam, hogy minden mondata vállalható most is.
Idõzítés, kérem, idõzítés
Kissé nyögvenyelősen, de befejeztem Douglas Adams The Hitchikers’s Guide to the Galaxy (Galaxis útikalauz stopposoknak) című regényét.
Nem azt mondom, hogy nem zseniális, csak ez még olyan kevés az üdvösséghez, mint ahogy szerelembe sem attól esik az ember, mert eléraknak egy tökéletes női testet.
Lehet, egyszerűen túl sokáig vártam ezzel a könyvvel, és mögöttem levő évekből beszüremkedő, enyhén szólva is sokrétegű élettapasztalatok rontották el ennyire a műélvezetet?
Mindenesetre hasonló volt a helyzet Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényével, melyet közel 20 évesen olvastam, és nem értettem (ma sem egyébként), mit lehet imádni ezen a könyvön és a közhelyközeli mondanivalóján.
Douglas Adams története szerencsére nem közhelyes, helyette kétségkívül roppant kreatív, de ez e kreativitás valahogy a tízen – és huszonévesek kreativitása.
Célszerű tehát az említett életkorban olvasni, és akkor egy cseppnyi csalódással kevesebbel megúszhatjuk.
Időzítés, kérem, időzítés.
Olimpia és gyerekkori maradványok
Több mint két hónapja terveztem, hogy kibontom a vörösbort. Tegnap megtörtént. Valami egri bikavér volt, nem egy nagy szám, de nem is vártam tőle többet, mint egy kis augusztus esti feszültségoldást.
Arra meg jó volt.
Este 10 óra fele bekapcsolódtam az olimpiába, nem mintha annyira érdekelne a profi sport, inkább csak az egészséges kíváncsiság dolgozott bennem.
Pont elcsíptem a magyar-spanyol kézimeccs második felét, és vagy a bor tette, vagy nem, mindenesetre letámadtak a gyermekkori emlékek.
Kis városszéli általános iskolánkban két férfi testnevelő tanár volt, történetesen mindkettő kézilabdaedző.
Így aztán nem csoda, hogy volt időszak, amikor éjjel-nappal kézilabdáztunk. Kicsi, törékeny gyerek voltam, viszont meglehetősen fürge, így aztán nem annyira erőből, mint rafkóból űztem a sportot, nem kimagaslóan, de az iskolaválogatottba befértem.
Szerettem a játék gyorsaságát, dinamikáját, bonyolult kombinációit, a beugrásokat, sőt az ütközéseket is. Emlékszem, egyszer a pécsi sportcsarnokban is játszottunk.
A kézilabda mellett az atlétika olimpiai közvetítése is leköt. Nem biztos, hogy miatta bekapcsolom a tévét, de ha beleakadok, akkor nem nyúlok egy darabig a távirányítóhoz.
Valószínűleg ennek is gyermekkori maradvány az oka.
Néhány évig atlétikaedzésekre is jártam. Távolugrásban az átlagnál rosszabb, magasban az átlagnál jobb voltak. Úgy futottam, mint a többség, talán soha nem nyertem semmit, amit cseppet sem bántam.
De ha akarom, ma is érzem az orromban a felnőttek izomlazító kenőcsének illatát.
Konklúzió: Törődjetek az általános iskolákkal. Adjatok nekik sok figyelmet, pénzt és jó tanárokat. Az iskolák mai működéséből látni lehet, milyen lesz a jövő 10-20 év múlva. A többi mind mellébeszélés.
A régiek tudtak valamit
„A régiek még tudtak valamit” – szól az elcsépelt mondás, mikor azt akarjuk éreztetni, hogy nem vagyunk biztosak benne, hogy jó irányba haladnak a dolgok.
Aztán a legtöbbször már lusták vagyunk hozzá, vagy éppen nincs időnk és kedvünk ahhoz, hogy átgondoljuk és kifejtsük, mire is gondolunk valójában.
És mindjárt helyben is vagyunk.
A „régieknek” ugyanis valahogy mindig több ideje és kedve volt a dolgokhoz.
Itt van például a házunk, amit több mint száz éve építettek.
Össze lehetett volna csapni ezt is, a böhöm belmagasság csak a fűtésszámlát növeli, a vastag falakat nehéz felfűteni, macera a festése a cikornyás nyílászáróknak, a tölgyparketta felesleges, az alápincézés meg durván megnövelte a költségeket.
Csakhogy most egy olyan házban ülök, amely napokig ellenáll a hőségnek, a nyílászárók biztosítják a kellő légáramlatot, a belmagasság békét és harmóniát sugároz, a parketta talán még száz évig nem szorul cserére, a pince pedig lehetőséget ad olyan tevékenységekre, melyek túlmutatnak a napi taposómalmon és agymosáson.
Igen, ezt a házat tovább tartott és talán többe is került felépíteni, mint napjaink lakóparkos műanyagcsodáit.
De 100 évvel ezelőtt a régiek még tudtak valamit.
Például ezt a gondolatmenetet sem egy gyorsfogyasztásra szánt blogbejegyzésben csapták volna össze.
Vétkeztem újra 3
Nincs mentségem, megint csak megtörtént. Már hét elején éreztem, hogy baj lesz, de hiába vigyáztam, hiába próbáltam elterelni a gondolataimat, becsukni a szemem, elfordítani a fejem, hallgatni a józan észre, két kézzel elhessenteni a csábító szirénhangot.
Nem sikerült.
Megint csak két vállra fektettek.
Hazafelé három leértékelt könyvet is vásároltam, bocsásson meg az isten, pénzért.
Az osztrák, lengyel és német 20. századi novellák mellé bezsákoltam az indiai és a latin-amerikai válogatást is.
És ha már bűn, akkor legyen halmazati: 360 kemény magyar forintot adtam a „Yeats halott” kortárs ír regényért.
Most már, itthon vagyok, kezdek kijózanodni és próbálom megemészteni a történteket.