Kodak



Olvasom, hogy „lezárva egy korszakot” az Eastman Kodak leáll a fényképezőgépek gyártásával.

Azt írják, az okozta a vesztét, hogy cég nem tudott lépést tartani a japán konkurenciával, jó darabig makacsul ragaszkodott az analóg filmekhez, annak ellenére, hogy az első digitális fényképezőgépet a cég egyik mérnöke csinálta.

Nem mondom, hogy nagy erőfeszítésembe kerül visszatartanom a könnyeimet, de azért megjegyzem, hogy az Alon legelső fotói is Kodakkal készültek. Ennek lassan kilenc éve lesz.

Jó drága volt akkoriban egy ilyen masina, így aztán nem volt felhőtlen az örömöm, amikor néhány év múlva sikerült ottfelejtenem a bécsi IKEA kávézójában.

Aztán lett egy másik, olcsóbb, kicsike Kodakom, melyet olykor még most is bevetek, ha az esemény jellegéhez elég ez is.

Itt van az asztalomon előttem, fiam most hozta vissza a sítáborból. Oda például pont jó volt.

Harmadik Kodakom viszont már úgy tűnik, nem lesz.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés