József Attila és a politika



Elköltöztetnék, mert éppen jó ötletnek tűnik.

És most nem arról van szó, hogy jó helyen van-e az a szobor, vagy rossz helyen. Ebből a szempontból tologathatják a fiúk kedvükre, nem sokat oszt vagy szoroz. Tologatták már őt eleget ide-oda.

Egyszerűen arról van szó, hogy nem értik, mert nem akarják megérteni. De valószínűleg nem is tudnák.

Mert mindent a politika perspektívájából néznek, onnan meg erős van és gyenge, hatalommal rendelkező és arra ácsingózó. Illetve azok, akiknek a hátán, hasán, farvizén meg lehet tartani vagy meg lehet szerezni azt.

Nem tudják elképzelni, hogy valaki nem erről a szintről nézi a világot, hanem egy – ne adj isten két – hangyafaroknyival magasabbról.

Ahonnan az egész József Attila-mozgatás tökéletesen üresnek, pótcselekvésnek és kicsit lúzer dolognak tűnik. Sose fogják megérteni, hogy miért.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés