Ahogy erről nagy opera coming out-omban beszámoltam, szép lassacskán igyekszem pótolni azt az operatermést, melyet négy évtized alatt kihagytam.
Nem akarom másra kenni dolgot, mert hát a komlói szülőházamban sem ment minden este opera a lemezjátszón, de azt hiszem, az operával – és más klasszikus zenével szembeni – averziómhoz jelentősen hozzájárultak az iskolai énekórák, melynek során mintha azzal versenyzett volna a tanár, a tankönyvíró és a tantervkészítő, hogy ki tudja a szerencsétlen gyerekek minél jobban elriasztani a komolyzenétől.
Azt hiszem, mindannyiunkat sikerült.
Erkel Bánk bánjáról például egészen eddig a hétig – nem kis részben az énekórai élmények hatására – azt gondoltam, biztos valami periférikus, hallgathatatlan képződmény, amelyhez képest még az irodalmi alapmű, Katona József drámája is a szellemi izgalmak csimborasszója. Pedig hát.
Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor kivettem a könyvtárból a dupla cd-t, és egy nyugodalmas órán végighallgattam.
A mű kapásból landolt a képzeletbeli opera Top10-emben, megerősítve abban a hitemben, hogy még itt a peremvidéken is csak a mindenséggel érdemes méricskélni.
De amíg nem sikerül normális oktatást szerveznünk – azaz az ekövetkezendő cirka 50-100 évben – azért igyekezzünk távol tartani a Bánk bánt az iskoláktól.
Azzal nem értek egyet, hogy a Bánk bán-t, legalábbis zenéjét tartsuk távol az énekórától. A “bordal” igazán emészthető kis korban is. Nekem is ez maradt meg hosszú ideig. Örvendek, hogy nem vagyok egyedül aki idősödő korában találkozott azzal az érzéssel, amit egy opera végighallgatása jelent, jelenthet. Lehetne elméleteket gyártani, hogy egyeseknél ez miért néhány évtized után jön el de nem hiszem, hogy ennek értelme lenne. Valószínűleg kell ehhez élettapasztalat, képesség annak felismerésére, hogy valójában óriási teljesítmény “összehozni” drámát és zenét, mégpedig úgy, hogy a mondanivaló és a zene tökéletes összhangban legyen illetve egymás hatását erősítő módon jelenjen meg. Erkel belső… Read more »