A titkos Bartók Fesztivál 2



Hogy korábban kaptunk-e programot, arra már nem emlékszem, de a beharangozó sajtótájékoztatóra meg szoktak hívni. Idén már azt sem. Nem mintha biztosan elmentünk volna.

Hogy Szombathelyen zajlik ilyen rendezvény, azt onnan tudom, hogy a politikusok programjában előbukkannak az ilyen jellegű megjelenéseik, illetve hogy a Café Móló küldött egy plakátot.

Lehet az a baj, túl sokan olvassák a Kimozdulót, ami semmiképpen nem fér bele a Bartók Fesztivál alapkoncepciójába.

Pedig pár évvel ezelőtt még próbálták közelebb hozni az egészet az itt lakókhoz.

Valószínűleg feladták.

Én is.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá bátran!

  • Facebook hozzászólások
  • Hagyományos hozzászólások (2)