May Sharton, amerikai író, költő és efféle egy esszéjében az egyedüllét pozitív hozadékai mellett teszi le a garast.
Többek között azzal érvel, hogy amint más emberek társaságában vagyunk, másként halljuk a zenét, másként gondolkodunk, másként érzünk. Mintegy megduplázzuk felfogásunkat, alkalmazkodunk, figyelembe véve a körülöttünk levőket.
Ha viszont egyedül vagyunk, akkor saját magunkkal találkozunk.
Hogy ezzel a találkozással tudunk-e kezdeni valamit, az más kérdés. Az írónő láthatóan élvezi, sokan viszont nagyon nem.
Én meg azt gondolom, hogy napi egy-két óra egyedüllét munkára, olvasásra éppen elég és kell, a többi időt viszont kellemes és kívánatos megosztani néhány emberrel.
És ha visszagondolok, ez mindig is így volt az életemben, és azt hiszem, így is marad.
Egy film, egy folyópart vagy egy kávézó lehetőségei hamarabb kimerülnek, ha egyedül ülök ott.
De azért Sharton beletette a fülembe a bogarat. Így jár, aki magában olvas.
Szólj hozzá!