Virágom, virágom 4



Virágom, virágom

virágom

Soha nem csattant ki az egészségtől a lelkem, de padlót igazán akkor fogott, amikor nyáron vagy két hétig elfelejtettem öntözni.

Utána persze lelki-ismertet furdalásom lett egy kicsit, raktam ide, raktam oda, öntöztem, szárítottam, nézegettem. Énekelni sem énekeltem neki, tehát igyekeztem megkímélni a lelkét is.

Jó zenéket hallgatott.

De a leépülési folyamatot nem tudtam megfordítani, egyre ramatyabbul nézett ki a drága. (Még nevet nem adtam neki.)

Aztán a múlt héten levittem az irodatömb előtti Perint-partra, kitéptem a cserépből, amennyire tudtam, lemorzsoltam a sűrű szövésű gyökérlabdáról a földet, amit aztán egy közeli vakondtúrásból pótoltam.

Aztán felvittem a helyére, és most várom a csodát. Ami – ahogy látjátok ti is – eddig nem nagyon jött meg.

Vacskamatit üdvözlöm.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

4
Szólj hozzá!

Please Login to comment
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Rosejozingakiscsákóreservations Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés