1990-ben nagy naivan azt hittem, életszínvonal tekintetében ha utolérni nem is, de azért megközelíteni meg tudjuk az osztrákokat.

És most – de jó, hogy nem lát előre az ember, elmenne a kedve a küzdéstől és a bízástól – 20 év után azt kell látni, hogy a szakadék nagyjából ugyanakkora.

Volt időszak, amikor szűkülni látszott, hogy aztán megint minden visszaálljon a régi kerékvágásba.

Ma napközben volt szerencsém átutazni Burgenlandon, az októberi napsütésben figyelni az embereket, ahogy vásárolnak, ahogy traktorral kimennek a földre (a főútvonal mellett párhuzamosan épített gazdasági utakon), ahogy kerékpároznak, ahogy beülnek a borozókba és ahogy kiülnek a teraszokra. Elvégre szombat van, kijár az embernek. Ott.

Hatalmas a szakadék. Persze, alapvetően az anyagi lehetőségek az alapja a különbségnek, csakhogy a végeredmény jóval túlmutat a pénzen.

Egyszerre lehangoló és bosszantó az egész, és még nem döntöttem el, hogy azt gondoljam-e, hogy még egyszer érdemes nekifutni, vagy elfordított fejjel végleg legyintsek egy nagyot egészre.