“Kicsit Harlem, kicsit Manhattan
Menthetetlenül elvesztem
Százasod van és elôtted az éjszaka
Ellôtted mindened, egyedül mész haza”
(Neurotic)
Szinte mindennap elmegyek mellette a szombathelyi belvárosban, de csak most tűnt fel. Még azt sem mondom, hogy nincs jó helyen és jó időben.
Mennyire giccsszagú a kép és a szöveg így együtt?
Alig tötöttem fel az előző blogbejegyzést, máris felfedeztem ezt a jószágot a lépcső mellett.
Meghallgattatott, mondhatni.
Milyen állat ez?
Hoppá, itt valami vagy valaki megváltozott. Tisztán emlékszem, hogy annak idején – és legyen ez az annak idején egy éve, öt éve, tíz éve vagy negyven éve – sokkal több rovar, bogár, pók és hasonló mászkált a világban.
A világ az utca széle, az útmente, a kert, erdők, parkok és hasonlók, pontosabban és tágabb értelemben minden, ami a szemem elé kerül.
Határozottan emlékszem a katicákra, krumplibogarakra, cserebogarakra, szitakötőkre, focibogarakra, pókokra és hangyákra, melyek állandóan és folyamatosan jöttek, hol itt, hol ott, apró testükben hordozva a világ folyásának bizonyosságát.
Most eltűntek. Vagy csak az én szemem romlik látványosan és több tekintetben.
Viszont csigákat láttam. Keltek át az úton.
Az utóbbi időben három gyilkosság is volt Szombathelyen, mind a három néhány száz méterre attól a helytől, ahol lakom.
A negyedik, ami valamivel korábban volt, az kicsit távolabb történt ugyan, viszont a színhely szerkesztőségtől volt néhány lépésre.
Most vagy ennyire kisváros Szombathely, vagy ilyenek a véletlenek. Vagy?
Szombat délután éppen az oladi elkerülőn futottam, amikor nagy brummogással megérkezett egy repülő, és a fejem felett, illetve egy kicsivel odébb elkezdett mindenféle figurákba bonyolódni.
Mivel még a futásom elején jártam, az agyam egész gyorsan összerakta, hogy itten Besenyei (ha jól emlékszem a névre) ügyködik a levegőben.
Néztem is egy darabig, futás közben, elfordított és felfordított fejjel, majd hagytam magára a látványt és a repülőt, és arra gondoltam, hogy nagyjából két variáció lehet igaz.
1. A fickó imádja, amit csinál. Ebben az esetben egyike a világ legszerencsésebb embereinek. Siker, pénz, csillogás, szabadság, izgalom stb.
2. A fickó már marhára unja, amit csinál. Ebben az esetben milyen szenvedés lehet nap mint nap a levegőben trükközni, dugókat húzni, brümmögni. És ezen nem segít siker, pénz, csillogás. Mert akkor rabság van, a rosszabbik fajtából.
Komoly szerkesztőségi vita előzte meg a mai közgyűlést. (Ez nem igaz, de elég közhelyesen, tehát jól hangzik.)
A vita témája az volt, hogy mi módon számoljunk be a mai szombathelyi közgyűlésről. Végül abban maradtunk, hogy nézzük otthon tévén, melegítőben, aztán ha van valami, akkor megírjuk.
Tévé előtt, melegítőben olyan évente egyszer szoktam lenni, azaz komoly, ritka eseménynek ígérkezett a délután.
De még a vártnál is komolyabb és ritkább dolog történt velem délután 3, fél 4 magasságában. Elaludtam a tévé előtt. Szerintem utoljára 20 éve fordult ilyen elő, de lehet, még korábban, a gyerekkorban. Vagy talán soha.
Most 18.30 van, próbálok észhez térni, és közben azokra a sorstársakra gondolok, akik a helyszínen, a székekből kénytelenek végighallgatni mindezt. Ráadásul ha elalszanak, elég szem előtt is vannak.
Most vesszük hasznát, hogy ilyen jól sikerült eldugnunk az oldalon a blogokat. Ugyanis remélhetően csak nagyon kevesen olvassák el ezt a vallomást.
Szóval csak nagyon halkan mondom, hogy nekem szimpatikus volt tegnap este az észak-koreai csapat.
Gáz.
Ha nem lenne vébé, valószínűleg nem ütné meg az ingerküszöbömet, de mivel történetesen az van, hát megüti.
Mármint az, hogy Csányi Sándor, ez a szimpatikus, a maga erejéből és tehetségéből lett magyar milliárdos áll most majd a magyar labdarúgás élére.
Ha ért a bankokhoz, mezőgazdasághoz, borászathoz és még számos dologhoz, miért ne értene a focihoz. Ahhoz még én is értek, nemhogy maga a nagy Csányi.
Szóval lehet, hogy annyi sok sanyarú és savanyú év után végre lesz magyar labdarúgás, a magyar csapat először kijut az EB-re, aztán a VB-re, Csányi Sándort pedig szentté avatják. Ideje lenne.
Meg hát most miért ne legyen mindenki boldog? Olyan kevés kell hozzá. Például Csányi MLSZ-elnöksége.
Nem mintha bármi értelme lenne ennek az egész fociláznak, de ha már mindenképpen csorog ránk a csapból a cucc, akkor mennyire egyszerűbb lenne, ha a magyar csapat kint lenne a vébén, és akkor – majdnem – valódi dolgok miatt lehetne örülni és bánkódni.
De nincs kinn, mert nincs kint, a szokásos magyar történetek miatt, amibe nem mennék bele.
Így az egész tét nélküli, de aminek nincsen tétje, az alapból unalmas, így aztán célszerű valami tétet faragni.
Mondjuk rábökni az egyik országra, és azt mondani, én nekik szurkolok. És aztán kitalálni hozzá valamilyen ideológiát.
Én például úgy döntöttem, hogy az USA csapata mellett teszem le a garast.
l
Indokaim:
1. Mindenki (főleg az értelmiség) utálja őket, mert divat utáni őket
2. Az amerikai irodalom jó
3. Szép tájak vannak arrafelé
4. Egyszer el akarok menni oda (inkább nem latolgatok most ez ügyben esélyt)
5. Lányom – aki életében még nem nézett meccset – őket húzta egy játékon, és nem kevesebb, mint két font a tét.
Szóval indok van bőven, az egyetlen bibi, hogy tegnap Anglia ellen olyan harmatosan játszottak, hogy majdnem elment a kedvem az egésztől. De aztán vigasztaltam magam: semmi sem tökéletes.
Csütörtökön sajtótájékoztató volt a szombathelyi nyári nagyrendezvényekről, melyekről rendben beszámoltunk.
Arra viszont nem volt időm tisztességesen kitérni (a rohadt életbe, miért kell mindig arra hivatkozni, hogy nincs idő?), hogy a Művészetek Házában (azt hiszem, most Agora Szalon) ott volt Czutor Zoltán, a beavatott magyar zenekritikusok egyik régi kedvence, korábban a Nyers, most a Belmondo zenekar frontembere.
Czutort amennyire szeretik a kritikusok, annyira nem nagyon tud vele mit kezdeni a nagyérdemű, és jelen esetben most kivételesen nem a nagyérdeműben van a hiba.
Nem mennék bele a részletekbe, mert ez csak rövid blogbejegyzés (nincs rá idő, tudjátok).
Czutor a sajtómunkások kedvvért két dalt is előadott csütörtökön szalonban. Ezek közül az egyik, a magyar dalnapjának az indulója teljesen feledhető, mondhatni áramvonalasan illeszkedik a korábbi munkásságba, a másik, a Szabadon viszont meglepően kellemes produktum.
Megtaláltam videón, így sem rossz, de a helyszínen még jobb volt, többek között azért, mert nem volt benne a gyári verzióban fellehető kissé idegesítő vokál.