A nagy idők nagy tetteket kívánnak, tartja a mondás, amiből egyenesen következik, hogy a kis idők kis tetteket.

Így hát először a megyei könyvtárba tértem be, ahol megnéztem egy fotókiállítást, majd a zeneműtárból kivételeztem a heti operaadagomat, hozzáolvasva az operás nagykönyvből, melyet karácsonyra kaptam, hogy legalább fogalmam legyen, hogy mi ez az egész. Még nincs annyira, de talán majd lesz. Rajta vagyok az ügyön.

Szombat este legyűrtem a tespedést, felhúztam az új télikabátomat (érzékeny agyag, de tetszik) és megnéztem a moziban Pedro Almodóvar Megtört ölelések című filmjét. És jól tettem. Az európai filmművészet legjobb hagyományait követi, jól kitalált sztori, kiváló színészi munka, gyönyörű fotózás, miegymás. Két óra úgy telt el a vászon előtt, mint 10 perc. Néztem volna még sokáig.

Este1-2 pohár vörösbor, közben tavaszi városlátogatási tervek szövögetése (Varsó? ), majd levettem a polcról a korábban egy tanítványtól kapott, vaskos, képekkel gazdagon illusztrált művészeti albumot a firenzei múzeumokról; célkeresztben főleg a reneszánsz. Igen, azok is nagy idők lehettek, meg is szülték a nagy tetteket.

Most kisebbek is elegek. De azok, azt hiszem, kívántatnak.