Nap szerinti archívum: 2010.január.23 [11.15]


Most igazán jó nyugdíjasnak lenni 2

Két hírtöredék ma:

„Összefogás a nyugdíjkatasztrófa ellen! – aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP címmel sajtótájékoztatót tart Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.”

„Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője.”

Szóval sohasem volt még ilyen jó nyugdíjasnak lenni, sohasem foglalkoztak még az idősekkel ennyit a politikusok. Megnyugtató.

Megnyugtató az is, hogy a kampánystábok kitalálták, hogy hogyan is lehet primitív dumával szavazatokat begyűjteni, másoktól ellopikálni.

Most már csak azt kellene kitalálni, hogy mi az atyaúristenből fogunk majd megélni.

Igaz, a „minden léhűtő kapára, kaszára” szlogennel jóval kevesebb embert lehet mogósítani.