Nem lehet ebben az országban élni



A cím félrevezető. Persze, lehet itt élni, ha valaki megfogta az isten lábát, vagy azért, mert tényleg tehetséges, szorgalmas, okos, bátor (5%), vagy nem az isten, hanem a konkurenciája lábát fogta meg, és sikerült eltekintenie annak szőrös és büdös mivoltától (95%). Még az sem lehetetlen, hogy addig-addig győzködte magát, hogy sikerült is elhinnie, hogy az utóbbi láb végül is az első.

A többség azonban semmilyen lábat nem fogdos, maximum a padlót meg a fejét az egyre különösebb magyar helyzet miatt. (“Már nem is helyzet, hanem cituáció.”)

El van kúrva, elvtársak, no, kár ezt szépíteni.

Így aztán minden értelmes fiatal húz el innen, mint a vadlibák, amit teljes egészében meg tudok érteni. Elég lapos alternatíva egy diplomásnak a McDonalds hátuljában krumplit sütni vagy mondjuk egy gumigyárban minimálbér-közeli összegekért gályázni.

Szóval elmennek a legértelmesebb fiatalok – környezetemből egyre többen -, ami egyrészt azért izgalmas, mert a mi adónkon taníttattuk ki őket, és most más, okosabb országok polgárai élvezik a termést, másrészt azért, mert távozásukkal tovább hülyül az ország.

Sállálálá.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés