Hogy mondják azt angolul, németül, franciául, japánul, svédül, hollandul, dánul, osztrákul és amerikaiul, hogy „kátyúzás”?

Kérném tisztelettel, én tényleg próbálok optimista lenni, nem azt nézni, hogy a pohár félig üres, hanem hogy félig teli, és elhinni, hogy amennyire jó ez nekünk, meg különben is, ennél rosszabb helyek is vannak világon, igaz, hogy egyre kevesebb, de akkor is.

Szóval egészen biztos, hogy csak a véletlen műve, nem szabadna messzemenő következtetéseket levonni belőle, ha meg igen, akkor meg nem azt, amire az ember először gondol. Mindenestre a minap este megnéztem egy hosszabb reklámblokkot az egyik kereskedelmi tévén. A 12 reklám közül kettő viszonylag normális volt (mobiltelefon meg valami tisztítószer), kettő hitelt reklámozott (egyik uzsora). A maradék nyolc gyógyszert.

„A kormány azt is vizsgálja, hogy a kieső bevételeket milyen módon tudja ellensúlyozni” – reagált arra a hírre a Szollár Domokos kormányszóvivő, hogy az Alkotmánybíróság úgy elmeszelte a vagyonadós pénzbehajtást reformokat, mint a pinty.

Számítások szerint 60-70 milliárd forintról van szó.

Nos, szerintem úgy lehetne pótolni a kieső részt, hogy szólni kellene a barátoknak és üzlettársaknak, hogy nézzenek körül otthon a kamrában, spájzban, dunctosüvegekben és párnák alatt, nem keveredte-e oda véletlenül a magyar költségvetésből (kórházakból, iskolákból, óvodákból, művelődési házakból, könyvtárakból stb.) hiányzó aprópénzek.

Szerintem meglenne, még az is lehet, több, mint a szóban forgó vagyonadós aprópénz.

Továbbra is gyűröm Spiró György korábbi nagyregényét, a Jégmadárt. Nehéz, súlyos, tömény könyv, csak lassan lehet haladni vele, könnyen megfekszi az ember gyomrát.

Minden oldalról ide lehetne másolni 1-2 bekezdést, amit aztán mindenki emészthetne egy két napig.

A regény valamikor a jövőben játszódik. Magyarország már török gyarmat, lezajlott a magyar-cigány háború stb.

Ebben hívják úgy a korábbi, napjaink értelmiségét, hogy „bértelmiség”.

Merthogy az erősebb, de annál gázosabb erők szolgálatában állt.

Gusztus dolga.

Két hírtöredék ma:

„Összefogás a nyugdíjkatasztrófa ellen! – aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP címmel sajtótájékoztatót tart Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.”

„Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője.”

Szóval sohasem volt még ilyen jó nyugdíjasnak lenni, sohasem foglalkoztak még az idősekkel ennyit a politikusok. Megnyugtató.

Megnyugtató az is, hogy a kampánystábok kitalálták, hogy hogyan is lehet primitív dumával szavazatokat begyűjteni, másoktól ellopikálni.

Most már csak azt kellene kitalálni, hogy mi az atyaúristenből fogunk majd megélni.

Igaz, a „minden léhűtő kapára, kaszára” szlogennel jóval kevesebb embert lehet mogósítani.

Ma reggel – még félig sötétben – a Kossuth Rádiót hallgatva arra ébredtem, hogy korábbi sejtéseimet valaki értelmes, tudományos formába öntve elmondja a nagyvilágnak.

Wolfgang Wodarg, az Európa Tanács egészségügyi bizottságának volt elnöke (tehát nem a kocsmában a szomszéd asztalnál ülő, összeesküvéshívő csávó) azt mondja a riporternek, hogy a „H1N1-járvány az évszázad egyik legnagyobb botránya lehet, ezért nyomozni kell, hogy a gyanú igaz-e vagy sem.”

Mármint az, hogy ez az egész új influenza minden, csak nem világjárvány.

Wodarg azt állítja, „ha kell, bizonyítani is tudja, hogy az Egészségügyi Világszervezetet bizonyos tudósok és a gyógyszergyárak befolyásolják, illetve manipulálják.”

Európa amúgy ötmilliárd eurót költött az oltásokra.

Úgy tudom Magyarországon a lakosság 30 százaléka oltatta be magát, ezzel az aránnyal Európában másodikak vagyunk.

Tények:

A magyar kormány nagyon-nagyon félt a járványtól, minden mondatából burjánzott az aggodalom, a kétely legkisebb csíráját is elfojtotta.

A magyar kormány jó sok vakcinát rendelt meg egy cégtől.

A magyar vakcinákat egy offshore cég gyártja, akiknek tulajdonosairól semmit nem lehet tudni.

Tegye fel a kezét, aki maga körül látott járványt.

Szóval ez van.

A német orvos véleményét itt lehet elolvasni.

A múltkor már dicsekedtem vele, hogy szombat délelőtt általában enyém a bevásárlás. Ma is dicsekszem, mert ma is enyém volt.

Vettem is, amit kellett, sőt még annál is többet, ha valami izgalmas dolgot látok, és konkrétan tegyük fel, hogy az savanyú paprika vagy szilvaszörp, akkor nem tudok ellenállni kísérletező hajlamaimnak, de erről a szálról majd máskor.

Ma, miközben a pénztár előtt álltam sorban szép hosszú ideig, volt alkalmam megfigyelni az áruház biztonsági szolgálatát. Ami nem hasonlít az amerikai nagykövet őrzéséhez.

Ugyanis amikor az amerikai lédi Szombathelyen járt, az tűnt fel, hogy mennyire nem őrzik, pontosabban mennyire láthatatlanul és diszkréten őrzik a hölgyet. Nem úgy, mint a Spart, amelyet a sárkányölő hősről elnevezett cég biztosít, igencsak látványosan. A pénztárak mellé pozícionált biztonsági ember figyel, szúrósan néz, szatyrokat nyittat, telefonál, egyszóval akciózik. Annyiban megértem, mert láttam, hogy korábban egész érdekes mikrokozmosz alakult ki az elő- és bevásárlótérben, másrészt viszont úgy érzem, a nagy ellenőrzéssel mintha megkarcolnák a privát szférámat.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amikor elhagytam a pénztárt, bepakoltam a vászontáskámba, és indultam visszatenni a kocsit, a szigorú biztonsági őr szemfülesen figyelmeztetett, hogy egy csokit a kocsiban felejtettem. Így lett döntetlen.