Mára szerintem mindenki tudja, hogy mi történt tegnap Pécsen az egyetemen, ez ügyben a többit bízzuk a bulvársajtóra.

Koncentráljunk most a politikára, amely nem hazudtolta meg önmagát.

Draskovics Tibor „éppen most” rendészeti miniszter tegnap este felelősségtől csillogó szemekkel közölte a kamerákba, hogy „újra végig kell gondolni a fegyvertartás szabályait”. Eddig nyilván úgy gondolták, hogy nem kell, úgy jó az egész, ahogy van, de most már tudják, hogy nem. A kormány a helyén van, fenn a gáton, intézkedik, teszi a dolgát, nem ijed meg egy kis egy kis egyetemi lövöldözéstől. Mástól sem. Jó kezekben az ország.

“Egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára” – mondta Simicskó István a Fidesz részéről. Azaz szerintük a gaz kormány az oka az egésznek. Szintén okos, konstruktív, önzetlen szemlélet, a problémát alapjaiban kezelő hozzáállás, melyhez szintén csak gratulálni tudunk. Amerikában, Németországban, Finnországban nyilván szintén az ottani kormányok voltak az okai, de az is lehet, hogy maga Gyurcsány Ferenc.

Mindez azt vetíti előre, hogy megfelelően és a maga helyén lesz kezelve ez a kérdés. Elvégre a diákok azért lövöldöznek módszeresen a nyugati iskolákban, mert vagy nincs szabályozva a fegyverviselés, vagy mert rossz a kormány. Pont.

Tegnap este több helyszínen jártam. Egyik a Republic-koncert volt a sportházban, a másik egy belvárosi helyszín, ahol legalább annyira elvoltam, mint az elsőn.

Találós kérdés: Vajon melyik kép melyik helyszínhez tartozik?

Aki nem találná ki, annak segítségül ideteszem a Republic-koncert fotóit.

Finoman szólva sem vagyok az a pacsirta típus, de amikor összeszedem magam és beérek reggel nyolc felé a szerkesztőségbe, bekapcsolom a gépet, bekötöm a biztonsági öveket a székemben, akkor azért elönt valami kellemesnek bátran nevezhető érzés. És nemcsak azért, mert frissnek, szorgalmasnak és konstruktívnak érzem magam.

Ha kinézek az ablakon, akkor valami ilyesmit látok:

Azt hiszem, a törvényhozóknak ismét sikerült a legfrappánsabb választ adni a kérdésre. Betiltották a Magyar Gárda egyenruháját. A probléma ezzel gyökerestől ki van tépve és pipálva.

Olyannyira, hogy az embernek tényleg kedve van jóízűen mosolyogni rajta, ahogy azokon az elképzelt szituációkon is, melyeket ez a minden ízében átgondolt, szigorú, de igazságos jogszabály okozhat.

Ha a szélsőjobbnak van humorérzéke – ennek eddig csak mérsékelten adta tanújelét -, akkor a bannolás adta helyzetkomikumokkal most igazán szénné tudja szívatni a hatalmat.

Összefoglalva: ez az egyenruha tiltás annyira echte magyarosra sikeredett, hogy akár megtetszhet az igazi hungarikumokra vevő politikai ínyenceknek is.

Már célozgattam rá, szóval nem hiszem, hogy a bejelentés drámai hatással lenne az olvasókra, de azért mindenképpen a blogba kívánkozik a vallomás: szemüveges lettem.

Amennyire borzongva gondoltam gyermek- és fiatalkoromban erre a lehetőségre, most annyira megadóan és beletörődve vettem tudomásul a helyzetet, sőt, ha valamiféle érzelmek fűződtek a dologhoz, akkor az leginkább a várakozás mérsékelt izgalma volt. Mármint azt vártam, hogy újra látom az apró betűket a könyvekben.

Nem tartom magam egy hiú embernek, de amikor eljött a keretválasztás napja, előjött belőlem rejtett pózőr, és úgy döntöttem, legyen valami komolyabb keret, olyan, amilyen nem viszi félre azokat, akik a szemüvegem át (szín, méret, forma stb.) ítélnek majd meg. Meg amúgy is: vannak tárgyak, melyekre alapból nem érdemes sajnálni a pénzt (szerintem ilyen még a padló, az ágy, a könyvek, az íróeszközök, a cipő és néhány egyéb ilyen).

Így aztán zsebembe nyúltam és beszereztem egy viszonylag ízléses keretet, mondván, ezzel még a korábbinál is intelligensebbnek fogok látszani az utcán.

A szép elképzeléseket azonban áthúzta az optikus. Ugyanis a szemüvegem olvasószemüveg, amit lehet utcán hordani, de marhára nem látok benne semmi. Sőt, az az igazság, hogy mindent, ami egy méterre távolabb van a szememnél, azt jóval gyatrábban látom vele, mint nélküle. Így aztán viszonylag keveset villoghatok nyilvános helyeken a szemüvegemmel.

Mint kezdő szemüveges, erre nem számítottam. Valahogy úgy képzeltem, hogy egy szemüveggel minden és mindig szebb és jobb lesz, bárhol, bármikor, bárkivel.

Most már látom, hogy nem.

Viszont a kisbetűket remekül el tudom olvasni az éjszaka. Én meg mindig is értékeltem az apró dolgokat.

Az alábbi kedves és színvonalas képregényre egy ingyenes E-On-kiadványban bukkantam, ami ma volt beszórva a postaládámba.

Hogy ki a célcsoport, az kissé bizonytalan, mindenestre a történet főszereplője éjszaka nem tud aludni, és olyan dolgokon töpreng, amin számos más férfi is: mi lehet annak a hátterében, hogy felvette vele a kapcsolatot egy energiaszolgáltató.

Kétségkívül izgalmas kérdés. Legalább annyira, mint az, hogy mi lehet annak a hátterében, hogy az E.On csuklóból kiráz egy 16 oldalas, színes, fényes papíros magazint.

Amiben ráadásul klassz képregények is vannak.

Mindig bennem volt, de most a korábbinál sokkal intenzívebben bugyog fel a mélyből az az éhség, amellyel magamba szippantanám a könyvespolcon sorakozó összes, eddig olvasatlan regényt, drámát, ismeretterjesztő könyveket és albumokat, a kortárs hazai íróktól kezdve a firenzei Uffizi képtárig.

Szintén jelentős a belső nyomás, hogy haladéktalanul hozzá kellene kezdeni azon könyvek újraolvasásához, melyeket évtizedekkel korábban már kipipáltam, de az azóta megtett életút valószínűleg más olvasattal kecsegtetne, legyen az orosz klasszikusok vagy a görög drámák. Valószínűleg Ady Endre felnőttfejjel újraolvasott versei adták ehhez az ismétléshez az impulzust.

Ami a konkrétumokat illeti, éppen két Mándy Iván-regényen vagyok túl, most Nádas Pétert korai novelláit, kisregényeit nyelem, meglehetősen jó ütemben. Az ágy mellett felkészül Shakespeare: Szentivánéji álom, A vihar, Lear király és a 2009-es Körkép.

Mondanám, hogy a lendület oka talán a nemrég jussolt olvasószemüvegem, melynek segítségével esténként nem folyik ki a szemem az olvasólámpa fényénél, de azért gyanús ez az indok, mert a zenék terén hasonlóan megnövekedett a beviteli igényszintem.

Tanulság és zárszó nincs, csak ez az édes, az üresség minden szegletét otthonosan kitöltő éhség.

Társkereső hirdetés az aktuális Nők Lapjából. (A jeligét kisatíroztam, akit érdekel a lehetőség, kénytelen utánanézni a printben.)

“Kíváncsi Ön a legfrissebb trendekre mellékhelyiségügyben? A remek fotókkal illusztrált kötet bemutatja a legtrendibb, legizgalmasabb, legesztétikusabb, legegyénibb WC-enteriőröket – világszerte.” Innen.

A képekért ide kattintsatok! Jön a cikk is, de annyira nem érdemes rá várni, nem valószínű, hogy pont ezért kapok majd Pulitzer-díjat. Szóval katt.