Év szerinti archívum: 2009

Rendeljetek 2010-es Kiszel Tünde-naptárat! 1

 : Britney Spears és barátai by

A mindennapok hajszájában még az lehet, hogy elfeledkeztek arról, az év vége nemcsak a számvetések, pihenések, nagy eszem-iszomok és a Sass József-kabarék ideje, de ekkor kell megrendelni Kiszel Tünde naptárját is.

Gondoltam, szólok.

A naptár mindösszesen 1980 forintba kerül (+ postaköltség). Lehet dedikáltatni is.

Igaz, mintha az elején nem Kiszel Tünde lenne. De lehet, hogy ő.

Itt tudtok rendelni.

Influenza és globális melegség kérdőjelek

 : jozing by

Azt hiszem, alapjaiban szkeptikus ember vagyok, legalábbis azokban a kérdésekben, amelyet a tömegmédia oly egyértelműen és egysíkúan tálal.

Ilyen mondjuk a H1N1, amely minden híradón kiemelt anyag, de amelynek abszolút nem látni nyomát a való életben. Az egész úgy fura, ahogy van, háttérben egy titkos, off-shore céggel. Ukrajnában egyik nap százan halnak meg, hogy aztán másnap már semmit ne lehessen hallani az ügyről. Magyarországon a politikusok úgy viselkednek, mintha csak fizetett reklámarcai lennének a vakcinának, a kétkedés leghalványabb árnyalata nélkül. Normális ez?

De az is lehet, csak a helyzet hozza ki belőlem a kétkedőt. Ha földrengés lenne Budapesten és élő közvetítésben összedőlne az országház, az emberek jelentős részében felmerülne a kérdés: „Mi lehet e mögött?”

Mióta pár évvel ezelőtt elolvastam egy könyvet a káosz-elméletről, ugyanilyen gyanakvással figyelem a globális felmelegedés ellen küzdő aktivisták – ideértve a cégek és a politika – tevékenységét. A klíma ugyanis egy hangyányival bonyolultabb dolog, mintsem 10-20 év adataiból messzemenő következtetéseket lehetne levonni. Azt senki nem mondja, hogy jó, hogy mindenféle gázokat és szemetet eregetünk a bolygónkon, de a harsány, műzöld szemellenző is irritáló.

Nem mellesleg fél órája olvastam egy botrányszagú írást, mely szerint a nyilvánosságra hozott tudományos adatok kissé koncepciózuson vannak tálalva.

Amúgy meg igen tetszik, hogy december elején még ilyen jó idő van. Kevesebb a gázszámla. Nehogy már sajnálnom kelljen egy másik, megkérdőjelezhetetlen alapvetést, a Gaspromot.

Draskovics 1

 : jozing by

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását azzal indokolta, hogy “az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd”.

Igen, igen, igen. A lemondás okainak megjelölése irigylésre méltó összhangban van az általa elvégzett munkával.

A Perint titkai 6

 : jozing by

Szép, okos, megindító szombathelyi tradíció, hogy az erős, tevékeny és tréfáskedvű városlakók mindenféle tárgyakat hajigálnak a Perintbe és a Gyöngyösbe. A tevékenység különösen hétvégén erősödik fel.

Vasárnap reggel kukák, kerékpárok, közlekedési táblák és egyéb objektumok kukucskálnak ki a patakmederből mint az elmúlt éjszaka vidám perceinek művészeti értékkel bíró emlékművei.

Szép is ez, jó is ez. A tradíció továbbfejlesztett változata, amikor a művészek fokozottan próbálják bevonni a nagyközönséget az installáció értelmezésébe. Ennek a szemléletnek egyik legizgalmasabb formája, amikor az installációt alapját képező tárgy nem fedi fel valójában önmagát, így a néző ez ügyben találgatásokra van késztetve.

Ma reggel például a Perint hídon átsétálván, a mederbe pillantván, bennem is megfogalmazódott az esztétikai ihletettségű kérdés: „Hát ez meg mifasz?”

Most éppen Shakespeare-lázban

 : Még ne kapcsold le a lámpát! by

Soha nem értettem azokat, akik a normális tévéműsorok hiánya miatt panaszkodnak. Én például nagyon szívesen nézném a tévét, ha valami olyan villogna a dobozban, ami érdekel. Csak ilyen módfelett ritkán van, ráadásul amiről azt hiszem, hogy érdekel, arról öt perc múlva általában kiderül, hogy mégsem. Így aztán vagy a billentyűk vagy a könyvek felett találom magam.

Ebből a szempontból például kimondottan előnyös, hogy nincsenek normális tévéprogramok.

Az utóbbi időben például Shakespeare a király. Rájöttem, hogy hiába olvastam el szinte az összes darabját anno, vagy nagyon fiatal voltam hozzájuk, vagy nagyon siettem velük a szigorlat előtt.

Annál nagyobb élvezettel vetettem bele magam Shakespeare világába most, nemcsak a drámákba, de a körítésbe is.

Szerb Antal idevonatkozó oldalain már áthajóztam, és alig várom az estéket és vele együtt Cs. Szabó László Shakespeare-tanulmány kötetét (képen), hogy őszintén rácsodálkozzak a misztériumjátékokra, a politikai játszmákra, a nagy gondolkodókra és a színház mint intézmény színeváltozásaira.

Mindezekhez képest mennyire súlytalan és érdektelen még azok a napi hírek is, melyek sikerrel átlépik az ingerküszöbömet.

Ma egy ismerőstől – akik érzékelte a láz kitörését – megkaptam kölcsönbe Francois Laroque: Shakespeare, ahogy tetszik című tanulmányát, de akinek megvan otthon elfekvőben a Vihar, azt nemcsak megköszönné, de cserébe egy diákkönyvtáros, háromdrámás Shakespeare-gyűjteményt adnék. Örökbe.

„A mindenséggel mérd magad!” – mondta Shakespeare után egy másik, hozzánk még közelebb álló zseni. Igaz, nem is lett jó vége a dolognak.

Milyen egyszerű lenne

 : jozing by

Hajnali fél kilenc, fekszem az ágyban, a spaletta még behajtva, a százéves fatábla kint tartja a fény és a hideg nagy részét. Hallom, hogy az ablak melletti csatornában kopog az eső.

Talán ez a kellemes együttállás mondatja az agyammal, hogy mennyire érthetetlen teremtmény az ember. Képes kis lélekvesztőkön eljutni a Holdra, részecskegyorsítókat fabrikálni, hogy belelásson az anyag legmélyére, fantasztikus zenéket és könyveket tud írni, nem is említve szekszárdi vörösbort vagy a marhapörköltet dödöllével.

Szóval elméletileg nem egy buta állatfaj az ember, és olyan, de olyan kevés kellene, hogy az élet összességében egy vidámabb, harmonikusabb hely legyen. Kisujjunkból ki tudnánk rázni, ha akarnánk.

Mindezt átgondoltam, aztán főztem egy kévét és elmentem kenyérért a Sparba.