Azt hiszem, alapjaiban szkeptikus ember vagyok, legalábbis azokban a kérdésekben, amelyet a tömegmédia oly egyértelműen és egysíkúan tálal.
Ilyen mondjuk a H1N1, amely minden híradón kiemelt anyag, de amelynek abszolút nem látni nyomát a való életben. Az egész úgy fura, ahogy van, háttérben egy titkos, off-shore céggel. Ukrajnában egyik nap százan halnak meg, hogy aztán másnap már semmit ne lehessen hallani az ügyről. Magyarországon a politikusok úgy viselkednek, mintha csak fizetett reklámarcai lennének a vakcinának, a kétkedés leghalványabb árnyalata nélkül. Normális ez?
De az is lehet, csak a helyzet hozza ki belőlem a kétkedőt. Ha földrengés lenne Budapesten és élő közvetítésben összedőlne az országház, az emberek jelentős részében felmerülne a kérdés: „Mi lehet e mögött?”
Mióta pár évvel ezelőtt elolvastam egy könyvet a káosz-elméletről, ugyanilyen gyanakvással figyelem a globális felmelegedés ellen küzdő aktivisták – ideértve a cégek és a politika – tevékenységét. A klíma ugyanis egy hangyányival bonyolultabb dolog, mintsem 10-20 év adataiból messzemenő következtetéseket lehetne levonni. Azt senki nem mondja, hogy jó, hogy mindenféle gázokat és szemetet eregetünk a bolygónkon, de a harsány, műzöld szemellenző is irritáló.
Nem mellesleg fél órája olvastam egy botrányszagú írást, mely szerint a nyilvánosságra hozott tudományos adatok kissé koncepciózuson vannak tálalva.
Amúgy meg igen tetszik, hogy december elején még ilyen jó idő van. Kevesebb a gázszámla. Nehogy már sajnálnom kelljen egy másik, megkérdőjelezhetetlen alapvetést, a Gaspromot.