Mindig bennem volt, de most a korábbinál sokkal intenzívebben bugyog fel a mélyből az az éhség, amellyel magamba szippantanám a könyvespolcon sorakozó összes, eddig olvasatlan regényt, drámát, ismeretterjesztő könyveket és albumokat, a kortárs hazai íróktól kezdve a firenzei Uffizi képtárig.

Szintén jelentős a belső nyomás, hogy haladéktalanul hozzá kellene kezdeni azon könyvek újraolvasásához, melyeket évtizedekkel korábban már kipipáltam, de az azóta megtett életút valószínűleg más olvasattal kecsegtetne, legyen az orosz klasszikusok vagy a görög drámák. Valószínűleg Ady Endre felnőttfejjel újraolvasott versei adták ehhez az ismétléshez az impulzust.

Ami a konkrétumokat illeti, éppen két Mándy Iván-regényen vagyok túl, most Nádas Pétert korai novelláit, kisregényeit nyelem, meglehetősen jó ütemben. Az ágy mellett felkészül Shakespeare: Szentivánéji álom, A vihar, Lear király és a 2009-es Körkép.

Mondanám, hogy a lendület oka talán a nemrég jussolt olvasószemüvegem, melynek segítségével esténként nem folyik ki a szemem az olvasólámpa fényénél, de azért gyanús ez az indok, mert a zenék terén hasonlóan megnövekedett a beviteli igényszintem.

Tanulság és zárszó nincs, csak ez az édes, az üresség minden szegletét otthonosan kitöltő éhség.