Mindez szombat este volt. Bence fotói itt.

Hajnali fél kilenc, fekszem az ágyban, a spaletta még behajtva, a százéves fatábla kint tartja a fény és a hideg nagy részét. Hallom, hogy az ablak melletti csatornában kopog az eső.

Talán ez a kellemes együttállás mondatja az agyammal, hogy mennyire érthetetlen teremtmény az ember. Képes kis lélekvesztőkön eljutni a Holdra, részecskegyorsítókat fabrikálni, hogy belelásson az anyag legmélyére, fantasztikus zenéket és könyveket tud írni, nem is említve szekszárdi vörösbort vagy a marhapörköltet dödöllével.

Szóval elméletileg nem egy buta állatfaj az ember, és olyan, de olyan kevés kellene, hogy az élet összességében egy vidámabb, harmonikusabb hely legyen. Kisujjunkból ki tudnánk rázni, ha akarnánk.

Mindezt átgondoltam, aztán főztem egy kévét és elmentem kenyérért a Sparba.

Kissé le vagyok amortizálva, így csak holnap reggel lebbentem fel a fátylat, hogy mik ezek a fotók.

Mára szerintem mindenki tudja, hogy mi történt tegnap Pécsen az egyetemen, ez ügyben a többit bízzuk a bulvársajtóra.

Koncentráljunk most a politikára, amely nem hazudtolta meg önmagát.

Draskovics Tibor „éppen most” rendészeti miniszter tegnap este felelősségtől csillogó szemekkel közölte a kamerákba, hogy „újra végig kell gondolni a fegyvertartás szabályait”. Eddig nyilván úgy gondolták, hogy nem kell, úgy jó az egész, ahogy van, de most már tudják, hogy nem. A kormány a helyén van, fenn a gáton, intézkedik, teszi a dolgát, nem ijed meg egy kis egy kis egyetemi lövöldözéstől. Mástól sem. Jó kezekben az ország.

“Egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára” – mondta Simicskó István a Fidesz részéről. Azaz szerintük a gaz kormány az oka az egésznek. Szintén okos, konstruktív, önzetlen szemlélet, a problémát alapjaiban kezelő hozzáállás, melyhez szintén csak gratulálni tudunk. Amerikában, Németországban, Finnországban nyilván szintén az ottani kormányok voltak az okai, de az is lehet, hogy maga Gyurcsány Ferenc.

Mindez azt vetíti előre, hogy megfelelően és a maga helyén lesz kezelve ez a kérdés. Elvégre a diákok azért lövöldöznek módszeresen a nyugati iskolákban, mert vagy nincs szabályozva a fegyverviselés, vagy mert rossz a kormány. Pont.

Tegnap este több helyszínen jártam. Egyik a Republic-koncert volt a sportházban, a másik egy belvárosi helyszín, ahol legalább annyira elvoltam, mint az elsőn.

Találós kérdés: Vajon melyik kép melyik helyszínhez tartozik?

Aki nem találná ki, annak segítségül ideteszem a Republic-koncert fotóit.

Finoman szólva sem vagyok az a pacsirta típus, de amikor összeszedem magam és beérek reggel nyolc felé a szerkesztőségbe, bekapcsolom a gépet, bekötöm a biztonsági öveket a székemben, akkor azért elönt valami kellemesnek bátran nevezhető érzés. És nemcsak azért, mert frissnek, szorgalmasnak és konstruktívnak érzem magam.

Ha kinézek az ablakon, akkor valami ilyesmit látok:

Azt hiszem, a törvényhozóknak ismét sikerült a legfrappánsabb választ adni a kérdésre. Betiltották a Magyar Gárda egyenruháját. A probléma ezzel gyökerestől ki van tépve és pipálva.

Olyannyira, hogy az embernek tényleg kedve van jóízűen mosolyogni rajta, ahogy azokon az elképzelt szituációkon is, melyeket ez a minden ízében átgondolt, szigorú, de igazságos jogszabály okozhat.

Ha a szélsőjobbnak van humorérzéke – ennek eddig csak mérsékelten adta tanújelét -, akkor a bannolás adta helyzetkomikumokkal most igazán szénné tudja szívatni a hatalmat.

Összefoglalva: ez az egyenruha tiltás annyira echte magyarosra sikeredett, hogy akár megtetszhet az igazi hungarikumokra vevő politikai ínyenceknek is.

Már célozgattam rá, szóval nem hiszem, hogy a bejelentés drámai hatással lenne az olvasókra, de azért mindenképpen a blogba kívánkozik a vallomás: szemüveges lettem.

Amennyire borzongva gondoltam gyermek- és fiatalkoromban erre a lehetőségre, most annyira megadóan és beletörődve vettem tudomásul a helyzetet, sőt, ha valamiféle érzelmek fűződtek a dologhoz, akkor az leginkább a várakozás mérsékelt izgalma volt. Mármint azt vártam, hogy újra látom az apró betűket a könyvekben.

Nem tartom magam egy hiú embernek, de amikor eljött a keretválasztás napja, előjött belőlem rejtett pózőr, és úgy döntöttem, legyen valami komolyabb keret, olyan, amilyen nem viszi félre azokat, akik a szemüvegem át (szín, méret, forma stb.) ítélnek majd meg. Meg amúgy is: vannak tárgyak, melyekre alapból nem érdemes sajnálni a pénzt (szerintem ilyen még a padló, az ágy, a könyvek, az íróeszközök, a cipő és néhány egyéb ilyen).

Így aztán zsebembe nyúltam és beszereztem egy viszonylag ízléses keretet, mondván, ezzel még a korábbinál is intelligensebbnek fogok látszani az utcán.

A szép elképzeléseket azonban áthúzta az optikus. Ugyanis a szemüvegem olvasószemüveg, amit lehet utcán hordani, de marhára nem látok benne semmi. Sőt, az az igazság, hogy mindent, ami egy méterre távolabb van a szememnél, azt jóval gyatrábban látom vele, mint nélküle. Így aztán viszonylag keveset villoghatok nyilvános helyeken a szemüvegemmel.

Mint kezdő szemüveges, erre nem számítottam. Valahogy úgy képzeltem, hogy egy szemüveggel minden és mindig szebb és jobb lesz, bárhol, bármikor, bárkivel.

Most már látom, hogy nem.

Viszont a kisbetűket remekül el tudom olvasni az éjszaka. Én meg mindig is értékeltem az apró dolgokat.

Az alábbi kedves és színvonalas képregényre egy ingyenes E-On-kiadványban bukkantam, ami ma volt beszórva a postaládámba.

Hogy ki a célcsoport, az kissé bizonytalan, mindenestre a történet főszereplője éjszaka nem tud aludni, és olyan dolgokon töpreng, amin számos más férfi is: mi lehet annak a hátterében, hogy felvette vele a kapcsolatot egy energiaszolgáltató.

Kétségkívül izgalmas kérdés. Legalább annyira, mint az, hogy mi lehet annak a hátterében, hogy az E.On csuklóból kiráz egy 16 oldalas, színes, fényes papíros magazint.

Amiben ráadásul klassz képregények is vannak.