Nem látok az egyik szememre. No de kezdjük előröl a történetet.

Szeretek szombaton boltba menni, talán azért, mert amikor a hazafelé cipelem a tejeket, úgy érzem, én is aktívan részt veszek a családi munkamegosztásban. Az is jó érzés, hogy már a város két nagyobb élelmiszerboltjában elég jól kiismerem magam.

Ezek közül egyik a borostyánkőbeli Spar. Ott fedeztem fel tegnap, hogy a lecsópaprika kilóját 190 forintért vesztegetik. Magyar, egészséges, hálós. Lehet ennek ellenállni? Na ugye.

A vásárfia beüzemelésére ma este került sor. A legzöldebb paprika kiválasztva, egy szép nagy szelet belőle vajaskenyérre ráapplikálva. Majd beleharap. És mintha a pokol tüze gyulladt volna ki a számban. Az ajkaim között mintha egy izzó vasdarabot tartanék, arcom merő zsibbadás, a szememből dől a könny. Minden lélekjelenlétemet összeszedve hideg tejet öntök a lángoló területre, parkoltatom kicsit, nyelem, cserélem, parkoltatom.

10-15 perc múlva már tudok levegőt venni, arcszínem az égővörösről rózsaszínre csillapodik, a szédülés is kezd elviselhető lenni.

Ekkor újabb hibát követek el. A szemből mutató és középső ujjammal kitörlöm a könnycseppet. A láng újra belobban, ezúttal a bal szememben. Futás a fürdőbe, ahol bő hideg vízzel próbálom stabilizálni a helyzetet.

Valamennyire sikerül is. Mire beütöm ezt a posztot, már majdnem látok.

Ha valaki lecsót akar főzni, szóljon, tudok adni paprikát.

Az alábbi csemegére a Best magazinban bukkantam. Úgy éreztem, nincs jogom nem beütni és nem megmutatni az írást. Szóval:

A zenésznek saját bevallása szerint több nulladik típusú élménye is volt, ebből két alkalommal elragadták őt az idegenek. Az Edda frontembere mindkét „elrabláskor” koncertről igyekezett haza, nem állt alkoholos befolyás alatt, hiszen ő maga vezette az autóját. Egyedül volt, így más nem érzékelhette az őt elragadó ragyogó fénycsóvát, és nem láthatta az idegen bolygóról érkezett látogatókat sem, akiket hatalmas szemű lényeknek ír le.„Egy ezüstszínű, pálcaszerű műszerrel vizsgáltak a csuklómon keresztül” – árulta el Attila, aki reggel, már a saját foteljében ücsörögve próbált visszaemlékezni az éjjeli eseményekre. „Az agy úgy emlékszik vissza, mintha beszéltek volna hozzám, pedig tudom, hogy metakommikációval adták tudtomra, hogy mit várnak tőlem. Azt szerették volna, ha ott maradok, nekem azonban nagyon nem akaródzott. Teljesen mindegy, hogy rólam ki mit gondol, attól ilyenek igenis megtörténnek. És higgyék el, nem kellemes az élmény.”