Nem tudta elolvasni



Középszinten, azaz normál kerékvágásban általában semmi, de alapjaiban, filozófice, és egyedi tüneteiben azért vannak gondjaim a multinacionális nagyvállalatokkal.

Itt van például egy nagyon nagy, a General Electric (GE), amely Magyarországon cirka 15 ezer főt foglalkoztat. Ez elég sok.

A politikusok – néha ezek szerint ők is dolgoznak – szerették volna tudni, hogy mi az amerikaiak terve, ezért a cég regionális elnök-vezérigazgatóját meg akarta hallgatni az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága. Csak miatta jöttek össze. Feleslegesen.

A fickó ugyanis csak egy levelet küldött, amelyben arra hivatkozik, hogy „nem tudta elolvasni a magyar nyelvű meghívót”.

A kissé a szombathelyi közgyűlés legszebb pillanatait idéző indok két ok miatt is figyelemre méltó. Egyrészt nagyon szépen megvilágítja a cég hozzáállását, gondolkodást és értékrendszerét, másrészt azért következtetni lehet belőle, míg lehetnek a GE tervei.

Innen.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés