Hónap szerinti archívum: június 2009


Miért zuhant le a francia repülõgép? 2

A múltkor egy poszt erejéig már felvillantottam a Borsonline.hu korrekt tudósítását az Air France-gép eltűnéséről.

A portál láthatóan nagyon belevetette magát a témába, és ennek a lelkes csapatmunkának, ahol is újságíró és grafikus (vagy a Google) vállvetve küzd valami nagy és nemes cél érdekében, meg is van az újabb, minden ízében zamatos gyümölcse.

Íme:

Amúgy az írás konklúziója:

“Már korábban is volt rá példa, hogy nyomtalanul eltűntek gépek, pilóták: 1968- ban a Budapest–Bukarest járat pilótái ufót láttak a gép közelében, 1980-ban pedig Ferihegy felett figyeltek meg azonosítatlan repülô tárgyat. Amíg nem találják meg a roncsokat, nem zárható ki ez a feltételezés sem – mondta a Borsnak Kriston Endre ufószakértő.”


Könyvhét: nem mintha bunkók lennénk, de …

Rövid vívódás és még rövidebb telefonos konzultáció után eldöntött tény: nem jelenünk meg a Vas megyei könyvhét idei megnyitóján.

Nincs benne különösebb szimbolika, filozófia, koncepció (még tudnék idegen szavakat sorolni sokáig), csak egyszerűen így látjuk jónak.

Inkább mindenki olvasson el még egy könyvet. Én például most vágtam bele a Philip Roth Zuckerman-trilógia plusz epilógus olvasásába.

Meg persze az idén is megveszem a Körképet.

És ezzel azt hiszem, bőven megcselekszem, amit.

Könyvhét ügyben meg bosszankodjon az, akinek jólesik.


Miért gusztustalan a bulvársajtó? 1

Én megértem, hogy ez kell egy leszedált ország leszedált lakóinak, azt is, hogy a szegény újságírónak élnie kell valamiből, a tulajnak meg kell a profit, hogy továbbra is fenntarthassa a nyaralóját Dominikán, amihez kiváló eszköz egy repülőgép-szerencsétlenségbe ágyazott családi tragédia, szóval mindent megértek, ettől függetlenül még gusztustalan mint a fene, ha ilyen címeket adnak egy cikknek:

„Álmukban érte a halál Ritáékat az Air France lezuhant járatán”

Aztán a szépirodaloom, a kifinomult elbeszélő kedv is megjelenik a kollega művében:

„Élményekkel és kellemes emlékekkel telve, boldogan szállt fel a négy magyar a gépre Rio de Janieróban, miután három felejthetetlen hetet töltöttek az országban. Egyikük sem gondolta volna, hogy ez lesz életük utolsó útja, mert a repülőgép három és fél óra múlva az óceánba zuhan.”

A Borsonline-on megjelent írás linkjét a dafke nem adom meg. Enélkül is zabálják gondolom. Igaz, sokan meg nem.