Kispályások



Olvasom, hogy mi is okozta a brit parlamentben a világraszóló botrányt, amelynek során elemi felháborodás tört ki a szigetországban, olyannyira, hogy a lakosság kétharmada azonnali előrehozott választást akar, mások nekizuhannának az alkotmány és a választójogi törvény radikális átírásának.

Az ügy nyomán – 300 év után először! – lemondott a parlament elnöke.

Mindennek a forrása a brit honatyák költségelszámolása. A törvények szerint ott a költségek közé sorolható egy második, a képviselői munka ellátásához szükséges lakás fenntartása. Ezt kihasználva a képviselők olyanokat számoltak el, hogy fametszés, lakásfelújítás, kutyaeledel és fürdőkád dugó.

Ezért van most borulóban a brit demokrácia.

Kispályások.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés