Délután van, majdnem este, el kellene menni futni. El is megyek, de a zoknimat nem cserélem át futózoknira. Ez úgyis csak hanta – gondolom -, a fogyasztói társadalom teljesen értelmetlen specializációinak egyike. Jó lesz a normál (kínai?) zokni is, amiben egész nap elvoltam.

Beleugrom a futócipőmbe, neki is vágok az útnak, majd egy fél kilométer után a Zanati út elején konstatálom, hogy valami nem oké a sarkamnál. Lenézek, kissé rózsaszín ott lenn, – véres -, dörzsöli a cipő a lábat. Leguggolok, szorosabbra fűzöm, futok tovább. De a helyzet cseppet sem lesz jobb. Nem a zoknis láb mozog a cipőben, hanem a cipő és a zokni együtt reszeli a sarkat. Amely már nem rózsaszín, hanem piros. A Tescónál már vérzik, mint a rosseb, és mire kiérek Zanatra, már annyira zsibbad, hogy megszűnik a fájdalom. Így azért sikerül hazaloholnom, de a lábam pár milliméterrel mintha rövidebb lenne.

Napokig sántítok, bicegés közben megállapítom, hogy a specializáció nem biztos, hogy mindig hátrányos.

Amúgy egy pár kínai zokni 300 forint körül mozog, egy Nike vagy Saucony futózokni 1000-1500 forint.

Ez utóbbit ma ráhúztam a még mindig kissé sebes lábra, és gond és fájdalom nélkül lefutottam az adagomat. Tudnak valamit.