Eurovíziós Dalverseny



Moziban voltam az este, így sajnálatos módon lekéstem az a hét fénypontját, az Eurovíziós Dalverseny szombati közvetítését. Pontosabban csak az utolsó 6-8 dalt sikerült elcsípnem. Kár, mert ennyi tré, fantáziátlan, röhejes és full gázos produkciót csak ritkán lehet ilyen töménységben elcsípni.

Az is tetszett, hogy arra biztattak, hogy küldjek sms-t, Moszkvába, hogy szerintem melyik a legjobb dal. Érdekes lenne tudni, hányan küldtek Magyarországról.

Mennyivel izgalmasabb – és a verseny lényegéhez közelebb álló – lenne, ha a dalverseny legrosszabb produkciójára lehetne leadni az sms-voksokat. Azon remekül el lehetne vitatkozni baráti társaságban a képernyők előtt: „A finn faszi valóban nagyon szar volt, de szerintem az ukrán csaj is megaciki volt.”



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés