Az élet hátterében húzódó erővonalak



Ma hazafelé láttam egy autót, elment mellettem, a vezetőről meg először azt hittem, hogy valaki, akivel már évek óta nem találkoztam. Aztán kiderült, hogy mégsem ő.

Aztán néhány utcával odébb megint elment mellettem egy autó. Rám dudált, integetett, vigyorgott. Az volt, akire már az első találkozásnál gondoltam.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés