Azt hiszem, valamelyik magyar íróval történt a sztori, legalábbis a városi legenda szerint. Már jó ideje munkaszolgálatos volt, csonttá soványodva éppen ásott vadul valahol a távoli fronton, amikor az unatkozó keretlegény odament hozzá, és a puskatussal egy hatalmasat rávágott a szerencsétlenre. Csak úgy a miheztartás végett. Az író összegörnyedt egy pillanatra az ütéstől, majd felháborodottan eldobta az ásót és dühösen a keretlegény arcába kiabálta: „Tudja, most ment el a kedvem az egésztől!”

Mindez onnan jutott eszembe, hogy ma volt a napja annak, hogy elhagytam a legalább három hónapos diktafonomat, melyet nagy műgonddal választottam ki, és amely be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. Vagy a kórházban, vagy az onnan a szerkesztőségbe vezető úton, nadrágzsebből, biciklizés közben mondott búcsút rendetlen gazdájának. Kevés tárgy van az életemben, amit szeretek. Ez történetesen olyan volt.

A kurva életbe.

Fáj és viszket a karom. Kissé el vagyok bizonytalanodva, hogy ér-e ez az egész röhejes minicirkusz ennyit.

——————————————

Frissítés:

Kérném tisztelettel, a minicirkusz mellett röhejes a fenti siránkozásom is. A szervező cég ma reggel értesített, hogy megvan a diktafon.

Áldassák a nevük. Life is great and it is good to be alive.

Részletek később. Stay tuned.