Tudom, hogy számotokra totálisan érdektelen, de sajnos ezt az apróságot nem vehetem figyelembe. Úgyis durcás kedvemben vagyok most.
Szóval tegnap éjjel felnyúltam az ágy mellett levő kispolcra, és legnagyobb meglepetésre ott találtam Iain Sinclair Radon Daughters című regényét. Angolul. Merthogy én olyan művelt vagyok, hogy ilyen könyveket is tudok olvasni. Jó, ha tudjátok. A bökkenő csak az, hogy rohadtul nem emlékszem, hogy hogyan került ide. Nyilván rendeltem valamikor az Amazonon, de fogalmam sincs, hogy mikor és miért. Nem túlságosan jó jel.
Annál is érdekesebb, mert a faszitól pár évvel ezelőtt olvastam a Downriver című regényét, ami több mint zseniális, csak éppen elég nagy szopacs, mert oldalanként mindig volt 6-8 szó, amit nem értettem, és amivel életemben nem találkoztam, se előtte, se utána.
Mindegy, megtaláltam, örülök neki, majd valamikor nekikezdek. Nem hiszem, hogy beszámolok róla, talán még akkor sem, ha durcás kedvemben leszek.
T. “Jozing”!
Észrevétel az idősebb jogán:
Aki ilyen szépségekkel foglalkozik ( perzsa költészet,görög mitológia ) az ne legyen trágár és sekélyes! Még provokatíve sem! Még a mai korra jellemző körülmények között sem! Miért? Az írástudó becsülete, felelőssége miatt.Előre a perzsa művészet megismeréséért!
Üdv.: Attila