Olvasom nap mint nap a grúz helyzetet, és menetrend szerint sikerül felpiszkálnom az adrenalin-szintemet.
Ma például ezt: „Oroszország folytatta a mellébeszélést Grúzia ügyében. Bár a kivonulást ígérték már hétfőre, keddre, péntek reggelre, most péntek estéről beszélnek, a szárazföldi erők főparancsnoka meg még maradna tíz napot.” Innen.
Szóval az oroszok az olimpia megnyitója alatt szépen bevonultak hernyótalpasokkal egy független ország területére, ahol halomra lőtték, bombázták, elkergették stb. akiket kellett, majd letelepedtek kempingelni egy kicsit. Ismerős képlet, mondjuk.
Mindezt a világ gyakorlatilag tétlenül szemléli, mintha ez így kurvára rendben lenne. A szabadságra, az emberi jogokra és uborka hajlásszögére oly kényes EU is lapul mint szar a fűben, egyből tele a gatya, amikor valamit valóban tenni kellene, vagy legalább szólni, hogy gyerekek, ez talán mégsem kellene, mert még durcásak leszünk.
Kíváncsi lennék valami hivatalos magyar véleményre is, ami túlmutat a szeressük egymást gyerekek szintjén.
De nem szól senki, elfordítjuk a fejünket, mert hátha mérges lesz az orosz medve, és akkor gázt sem ad. Pedig gáz van, és lesz még nagyobb is.
Olvasom, hogy Hiller István a kormány nevében bocsánatot kért azért, mert a magyar hadsereg alakulatai részt vettek a csehszlovákiai bevonulásban. Hozzátette, hogy a magyar kormánynak nem volt más választása a szovjetek és szövetségeseik döntése alól nem vonhatták ki magukat.
lehet, hogy erőltetett a párhuzam, de előfordulhat, hogy bocsánatot kérünk egyszer Irak és Afganisztán népétől?