Új mobilom van, mert a régi csak kölcsönben volt nálam. Igaz, a néhány éves társbérlet során egész jó egymáshoz szoktunk. Arany színe volt, annyira randa, hogy csak szeretni lehetett. Nem sokszor használtam, mert valahogy nem állt rá a kezem és az agyam, mindig is idegesített, hogy 200-szor kell benyomni rajta a gombokat, hogy történjen rajta valami. Az SMS külön katasztrófa, 2-3 havonta írtam egyet-egyet.
Szóval T-Mobil iroda. Mondom, milyen kellene, mármint hogy milyen két funkciót tudjon, a többi 10 000 nem érdekel. Eladó mondja, nem tudja így megmondani. Mivel a honlapon funkciók alapján nem lehet keresni, otthon végig kell nézni egy vagonnyit, amiből szóba jöhet kettő.
Vissza az irodába. Érzem, hogy folyamatosan elbeszélünk egymás mellett, ami kifejezéseket ő használ, meg amit én, az két nagyon más világ. A „készülékcsere” szó kibogozásával három percet töltünk, majd 13 percet a kép és hangformátumok megvitatásával. Nem részletezném, de nem nagyon találjuk a közös nevezőt
Végül több mint 4 ezer forintért az eladó megvetet egy kábelt, mondván ez marha speciális, csak ezzel lehet hozzákötni a mobilt a számítógéphez, ha már mindenáron ragaszkodok ehhez a furcsa ötlethez.
Fájó szívvel megveszem a kábelt. Ma fiam megnézi, mondja, hogy totál szabvány (sima mini USB ), ráadásul az 1700 forintért vett kártyaleolvasómhoz a múltkor ingyen adtak egyet. Itt dobálódik az asztalon.
Mint a borosok és a sörösök.
Szólj hozzá!