Dob és Basszus – Game over 1



dob és basszus

Két és fél év, 56 adás után csendben elhalálozott Lévai Balázs műsora, az m1-en futó Dob + Basszus. Nem volt hibátlan, de legalább volt, és ha a közszolgálatiságnak egyáltalán van értelme, akkor ilyesmiket kellene csinálni, és nem közpénzből Korda Gyurival seggrepacsizni.

A műsor tegnap este köszönt el a nézőktől, még egyszer megszólaltatva a kritikusokat és a címadó dalt szerző, kissé szétesettnek tűnő Bérczesi Róbertet.

Kiderült, hogy a legtöbbet megszólaltatott zenészek Bródy János és Szikora Róbert voltak (mondom, hogy nem volt tökéletes a műsor), és felidézték, hogy a magyar királyi televízió történetében eddig milyen hasonló műsorok voltak: Egymillió fontos hangjegy, Pulzus, Zenebutik. No meg most a Dob + Basszus. Ennyi.

Szóval nincs nagyon min meglepődni a hazai zenei közízlésen.

Hadd szóljon Korda Gyuri közpénzen. Tekerd meg a volumét.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Kaptárlakó Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés