Szusi



Hétvégén újra háziember voltam, rám szakadt a háztartás és gyereknevelés terhe, mondhatnám, de nem mondom, mert azért ez enyhe túlzás. Azt is bevallom, élvezem, ha kicsit el kell kanyarodnom a rutintevékenységtől, ami leginkább a számítógép billentyűinek verését illetve a kisasztal feletti angolul való csevegést jelenti.

Mennyivel izgalmasabb például nagybevásárlást csinálni, azon belül is ismeretlen élelmiszereket a kosárba tenni. Szombat délután például a gyerekek meggyőztek arról – no nem volt nehéz – hogy feltétlen ki kell próbálnunk este a fagyasztott szusit. (A Word helyesírás-elemzője már tudja a dörgést.)

szusi

Szóval a Lidl fagyasztójánál még mindez jó ötletnek tűnt. Az ára ugyan húzós, ha jól emlékszem 1300 forint, de egyszer élünk.

Hazavittük, egész délután olvasztottuk, aztán kiszedtük a dobozból az egyre kisebb adagnak (fagyaszott, ugye) tűnő pár falat izét, megmikróztuk, majd hárman kb. 20 másodperc alatt megettük a seízű rizsgombócokat és a seízű rózsaszín halacskákat.

Nőm ma este hazajött, megemlítettük neki a szusis élményt. Azt mondja, szerinte meg kellene próbálnunk egy szusi bárban. Bár kulináris kalandvágyunk kicsit sem mérséklődött, egyikünk sem bólogatott valami lelkesen.

A pálcikák még megvannak. Lehet, ezek voltak a dobozban olyan rohadt drágák.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés