A múltkor, az SZKT-val kapcsolatos cikkünk kapcsán egy olvasó fontosnak tartotta kihangsúlyozni azt a – mellesleg általunk sem vitatott, csak irrevelánsnak tűnő – tényt, hogy a rendelőintézet 1998 és 2002 között sem nézett ki jobban.

Az is kritika tárgya volt, hogy türelmetlenek vagyunk a reformokkal kapcsolatban.

Ennek tudatában örömmel jelentem, hogy igenis, láthatóan alakulnak a dolgok. Ma például tüdőszűrőn voltam mint egészségtudatos állampolgár, és örömmel konstatáltam, hogy az állomáson komoly fejlesztések voltak. Igaz, a masina még feltehetően a második világháborús orosz hadiipar mellékterméke, a két hölgy pedig percekig molyolt az előttem levő kuncsaft vizitdíjával, amíg azt ide-oda vezetgették a papírokon, no meg a nevemet sem találták meg az elsárgult kartonok között, pedig a múltkor igen, no meg hogy láthatóan még a Commodere-éra sem érkezett el az állomásra, de viszont ……….., de viszont ……… de viszont …….. vannak fogasok az öltözőben! Szép nagy tiplikkel a falba rögzítve. Ez már valami, mert a múltkor még ilyen nem volt, egyik egy férfitársammal ott álltunk félmeztelenül, egyik kezünkben a télikabát, másikban a táska, tele könyvekkel. Így mentünk be a terembe, amikor szólított a hang.

Becsüljük meg hát az előrelépést, még ha kicsi is, főként mivel lehet, ez a fejlesztés már a vizitdíjakból valósult meg.

Amúgy még egy jó hír. Aki becsületesen, beutalóval megy a tüdőszűrőre, annak nem kell fizetnie a díjat. Büszkén és boldogan csúsztattam vissza a zsebembe a 300 forintot.