Ulysses: Kultikus blöff? 4



James-joyce

A fenti fénykép két szobra ugyanarról a fickóról készült: James Joyce. A baloldali képet – nyilván ismeritek – a szombathely Fő téren készítettem, míg a jobboldalit a horvátországi Pulán. Ezek szerint ott is van kultusza.

A képek közzétételének az apropója, hogy nekikezdtem az Ulysses regénynek, amit sikeresen elsumákoltam a 20. századi irodalom tantárgyból. (Elnézést, Láng Guszti bácsi.)

Az 50. oldalon vagyok, és vegyes érzéseim vannak. Szerb Antal szerint totál blöff az egész, én meg úgy vagyok eddig vele, hogy fene tudja, amikor nem kalandozik el, akkor élvezetes a stílus, csak hát állítólag az elkalandozás a lényeg. Az biztos, hogy szellemes és finom, mint ahogy az is, hogy mellette párhuzamosan még olvasnom kell valamit.

Egyébként nem titok: azért olvasom, hogy utána el tudjam mondani, hogy én olvastam. Amikor a szobrot avattuk, volt egy olyan érzésem, hogy a megjelent 100 emberből 2-3 ember mondhatta el magáról.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

4
Szólj hozzá!

Please Login to comment
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
iredyRosebuksi Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés