Nap szerinti archívum: 2007.március.6 [17.41]


Vili bácsi 800-ból kért vissza 4

Barátok közt jámbor öregurát, Vili bácsit, azaz Várkonyi Andrást (57) a Blikk olvasó-riportere egy fővárosi bútoráruházban kapta lencsevégre.

Oberst György (25) leírása szerint a színész és felesége a nagy nézelődést megszakítva az áruház büféjében fogyasztotta el ebédjét. A fotójával 10 ezer forintot kereső, hangtechnikusból riporterré váló fővárosi férfi szerint két apró melegszendviccsel, és egy-egy pohár rostos narancslével csillapították éhségüket Vili bácsiék.

Sőt, állítása szerint hétszázhúsz forintos vételárat a szabályokat, vagyis a tíz százalékos borravalót betartva egyenlítette ki. “Nyolcszázból kért vissza!” – mondta olvasónk.

Természetesen a Blikk az érintettet is kifaggatta. Vili bácsi nem tagadta, hogy ott jártak. Azt el is árulta, elégedetten távoztak.

– Az ülőgarnitúránk elérte élettartamának végső határát, így alaposan körbenéztünk a lehetséges utódját keresve – mondta lapunknak a színész. – Mivel rengeteg leárazás van, így sokkal egyszerűbb volt a dolgunk. Meg is találtuk a megfelelő darabot.

Kérdésünkre azt is elmondta, valóban bekaptak egy-egy falatot, és nagyon elégedettek voltak az áruház dolgozóival.

http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=53117