Tóni Unplugged 6



Nos, nem tudom, mennyire tűnt fel, de az utóbbi öt napban nem nagyon voltam az újság háza táján. Sőt, nemcsak az újság, de internet háza táján sem.

A helyzet az, hogy csütörtök reggeltől hétfő estig kihúztam magam a konnektorból. Közel két éve nem csináltam ilyent. És nagyon jól esett, már csak azért is, mert újfent megnyugodtam, hogy semmiféle internet-függőségem nincs.

Aki tudja, az kérem, ne mondjon semmit, hadd találgassak a többiek, hogy hol voltam öt napig unplugged:

Hogy nehezítsem a dolgotokat, két meglehetős mellékszálat mutatok elsőnek. Az első kép segít leszűkíteni a kört, a második kép semmit nem segít, így én segítek: egy híres film egyik kiemelt helyszíne. Így talán már össze lehet rakni valamit.

hol van?

hol van?



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

6
Szólj hozzá!

Please Login to comment
6 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Gáspár GáborjozingaZsuzska Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés