Magasház



„Rossz az egész konstrukció, ebből még nagy bajok lesznek” – hangzott el a nyolcvanas évek legelején egy „sziltanórán” abban a pécsi szakközépben, amiben én mindig is kicsit outsider voltam, de aminek mégiscsak köszönhetek ezt-azt.

Például annak a felismerését, hogy a jóslatok olykor valósággá válhatnak, még akkor is, ha elhangzásuk pillanatában komolytalannak tűnnek.

Merthogy a fenti jövendölés a pécsi 25 emeletes házról hangzott el, amelynek akkor csodájára járt az egész keleti béketömb, kivételt képezve a statikatanárunk, aki erősen szkeptikus volt a – feszített vagy milyen – jugoszláv építési technológia iránt.

Jogosan.

Először – őszinte sajnálatomra – Jugoszlávia dőlt össze, és állítólag a magasház is közel került ehhez. A nyolcvanas évek végén mindenesetre gyorsan kiköltöztették belőle a lakókat.

Azóta főként szellemvárosként funkciónál, és ebbéli minőségében talán még híresebb lett, mint lakott állapotában.

Pécs, 2015. december 28. Terelõút a pécsi magasház mellett 2015. december 28-án. Az épület bontása miatt védõzónát alakítanak ki, ezért terelik el a forgalmat. MTI Fotó: Sóki Tamás

Terelõút a pécsi magasház mellett 2015. december 28-án. Az épület bontása miatt védõzónát alakítanak ki, ezért terelik el a forgalmat. MTI Fotó: Sóki Tamás

Most pedig bontják javában.

Nem tudom, statikatanárom elégtételt érez-e.

Mindenesetre a magasház – a Balokány, a Király utca és a Kórház tér mellett – egyike volt a város azon helyeinek, ahol nagyon gyakran megfordultam.

Ennek a megfordulásnak módfelett prózai oka volt. Az egyik szomszédos tömbben lakott osztálytársam, akihez délutánonként gyakram felugrottam, jövet-menet útba esett a böhöm nagy épület, amelybe olykor bementünk, fellifteztünk a sokadik emeletre egy kis kilátásért.

Már nem emlékszem, hogy mit is láttunk, arra viszont igen, hogy valamiért kísérteties volt a hangulat a csarnoknyi folyosókon, amelyekre a megannyi ajtó nyílt.

Arra is emlékszem, hogy valami külön klubhelyisége is volt a magas háznak, egyik este ott voltam látogatóban, de el nem tudom képzelni, hogy ki és miért hívott volna meg oda.

A pécsi magas ház

A fotót néhány évvel ezelőtt készítettem. Akkor még érintetlenül állt a kísértetkastély.

A klubhelyiségnél sokkal fontosabb volt a néhány száz méterre levő Csillag Étterem, ahol esténként összejöttek a város – most azt mondanánk – alternatív figurái. A részletektől szemérmesen eltekintek, mindenesetre az nem titok, hogy 5 forint 90 fillér volt egy korsó Szalon sör.

A Csillag egyébként – minden legendamentő kísérlet ellenére – néhány éve csendesen elhalálozott.

Mondjuk ezt – az erősen megkopott statikatudásom ellenére – talán még én is meg tudtam volna jósolni, hiszen amikor jó pár évvel ezelőtt ott jártam, ezt tapasztaltam a helyszínen.

És most, zárásként, ide kéne vetnem valami keserédes mondatot a régi szép időkről, a fájó hiányról, de a valóság az, hogy akármennyire világítom a szívem zugait a karácsonyra happolt zseblámpámmal, ott bizony egy csepp fájdalom sincs.

Merthogy a magasházaknak és a Csillagoknak pont az a dolguk, hogy elsüllyedjenek a múlt óceánjába; hogy – hát izé, szóval – így teljesítsék be princípiumukat.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés