Ha megnézzük a hazai nyomtatott és online sajtó hírösszetételét, az derül ki, hogy a magyar olvasó gyakorlatilag nem érdeklődik a külföld hírei iránt, és ebben a hanyagolásban megbízható partner a sajtó maga is.

A külföldi események iránti érdektelenséget támasztja alá a saját tapasztalatom is: a mindennapi beszélgetések során alig-alig kerülnek elő olyan témák, melyeknek nem mi, magyarok vagyunk a főszereplői.

Ez egyrészt érthető, másrészt kicsinyes dolog. Ha szemellenzővel nézzük a világot, és annak csak egy apró szeletére vagyunk kíváncsiak, fogalmunk sincs, hogy az általunk látott valóságrészlet hogyan illeszkedik az egészhez, így aztán mindenféle hamis képet alakítunk ki, fantáziálunk, képzelődünk, vagy éppen könnyen elhisszük azt, amivel be akarnak etetni.

Mondok példákat: ha valaki megnézi a londoni üzleti negyedet, annak számait és épületeit, nagyjából sejtései támadhatnak, hogy mennyi esélye van a magyar gazdasági szabadságharcnak. De ha szembesül az Európa Parlamentben elhangzott, Magyarországot kritizáló ostobaságokkal, megint csak más összefüggésekre jön rá.

Szóval mindig érdemes messzebbre nézni. Egyrészt azért, mert minél inkább egyben látjuk a világot, annál inkább tisztába jövünk saját helyzetünkkel, másrészt a nagyvilág eseményeinek mindig vannak olyan vonatkozásai, melyek ránk is vonatkoznak, ha másért nem, azért, mert az emberek vagyunk.

Néhány héttel ezelőtt Bécsben például egy tüntetésbe futottam bele. A hazarák követeltek igazságot népüknek. Életemben nem hallottam róluk, így itthon utánanéztem, mi ez az egész.

Közben egyik kedves és figyelmes blogolvasóm arra hívta fel a figyelmet, hogy a témához kapcsolódik Khaled Hosseini: Papírsárkányok című regénye.

Ez alkalommal nem akartam olykor három évtizedes várólistámra tenni a könyvet, helyette pénteken elfutottam a Berzsenyi Dániel Könyvtárba, a polcról leemeltem az említett regényt.

Tegnap este elkezdtem olvasni, és már a 20. oldal után éreztem, hogy egy olyan világba (Afganisztán, Kabul stb.) kapok betekintést, amiről olvastam ezt-azt persze, de a bennem kialakult kép (beetetés?) köszönő viszonyban sincs a lényeggel.

Lehet, később beszámolok róla, ha akarjátok, ha nem.