Tudom, hogy elvileg a tegnapi nap volt az első, no de mindenki úgy veszi, hogy valójában ma volt, mert az újév az nem ér, az olyan nulladik nap, arról nem is beszélve, hogy ma történt meg velem az, ami történt.

No persze ne gondoljatok nagy dolgokra, olyanok nem nagyon történnek velem, illetve történnek, de azok valószínűleg csak nekem azok, illetve pont fordítva.

Szóval gondterhelten indult az év, merthogy a szemüvegem közepéről leesett az egyik apró pöcök, tudjátok, az, ami ráilleszkedik az orra. Amikor ott van, akkor nem veszitek észre, de ha nincs, gyorsan kisebesedik a bőr a fémtől vagy a kemény műanyagtól, és az nem kellemes. Szóval intézkedni kellett gyorsan. Kicsit aggódtam, mert mintha korábban már lett volna ilyen ügyem,  és volt vele valami komplikáció.

Az egyik ismerősöm szerint az a neve ennek az alkatrésznek, hogy “papucs”.

Dél környékén nyitottam rá az utamba eső első optikára (Ofotért), ahol előadtam a hölgynek a bánatom. Bólintott, hogy érti, majd nekiállt keríteni ilyen izét. Elég sokat matatott, mondjuk ez belefért, mivel egyedül voltam, aztán végül talált valami hasonlót. Rá is szerelte flottul az új párat.

És amikor kérdeztem tőle, mennyivel tartozom, azt mondta, semmivel. Először azt hittem, rosszul hallok, de megismételtek, hogy grátisz volt.

Örültem. Nem azért, mert megspóroltam pár száz forintot, hanem mert szeretem, ha úgy működnek a dolgok, ahogy kellene. No meg nem sebesedik tovább az orrom.

Két perc múlva már egy közeli pékségben kértem egy kornspitzet. A hölgy – egy másik – itt is tett-vett, majd átadott egy papírzacskót két kornspitz-cel. Már éppen szólni akartam, hogy nekem egy is elég, lásd egészséges étrend, de akkor már mosolyogva mondta, hogy tudja, hogy egyet kértem, annyit is blokkolt, de mégis kettőt ad, mert „ma olyan kicsik a kornspitzek”.

Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy megköszönjem és boldog új évet kívánjak.

Kedves 2019, eddig minden remekül halad.