„Áh, szóval ilyen lenne az ország, ha nem jött volna a török és a tatár, ha a földesurak nem egymással háborúznak, ha a Habsburgok nem szipolyoznak ki, ha Kossuthéknak nagyobb érzékük van a diplomáciához, ha nincs Haynau és rémuralma, ha nem hagyjuk belerángatni magunkat az első világháborúba, ha nincs Tanácsköztársaság és Trianon, ha Horthy nem egy butácska katonatiszt, ha nem küldjük ki meghalni a férfiakat a Don-kanyarhoz, ha a nagyhatalmak nem dobnak oda a kommunistáknak, ha nincsenek itt a vodkától és az atomtöltetektől begőzölt orosz katonatisztek, ha nem marad el a rendszerváltás, ha az utóbbi három évtizedben nem rablóbandák váltják egymást az ország élén, ha az EU-pénzek nagy részét nem lopják el, ha a maradékot nem fő téri szökőkutakra és kínai térkövekre költjük” – mélázok el magamban, amikor a Laposa Birtok borteraszáról körbepillantok.

Merthogy innen nézve a táj, az ország és az egész világ valami ritkán tapasztalt kerek egésszé áll össze.

Nem olyan, mint az Alföld lusta üressége, a tengerek vagy nagy hegyek fenségessége, nem is mint a Mecsek vagy a zalai dombok belső használatú intimitása, hanem maga a harmonikus nagy egész, vízzel, földdel és éggel, humanizmussal és reneszánsszal, panteizmussal és istenhittel, borral és kenyérrel.

Körülöttem mindenki mosolyog a napba és a pohárba, gyerekek játszanak a lábak és székek között, többgenerációs nagycsaládok ülik körül kedélyesen az asztalokat, szerelmesek igézően és ígérően néznek egymás szemébe.

Felettem a Badacsony furcsa szikláival, alattam szőlőtőkék és csinos, piros tetejű házak, még távolabb a tó, a pannon táj gyújtópontja, amelyhez mindenkinek kötődnek emlékei, amelynek partja kétségkívül előnyére változott az utóbbi évtizedekben, de amely – indokolatlan túlárazásokkal, a szocializmusból itt bodegákkal és szálláskínálattal – még mindig inkább csak ígéret.

Merthogy a régió – jön a bizonyosság Laposáék teraszán ülve – könnyen lehetne Európa egyik top turisztikai csodája is. Hogy mi lenne ennek az ára, mi kerülne a másik serpenyőbe, azt most ne firtassuk, mindenesetre a Laposa-terasz egy roppant kellemes sziget, amelyből – ne legyünk igazságtalanok – egyre több van az országban.

A tények

Na de elég a lírából, gondolom, inkább a tényekre vagytok kíváncsiak.

Jönnek ezek is.

A Laposa-borterasz a Badacsonyi hegyen bújik meg, nem messze a Szeremley Borháztól, valamivel a Kisfaludy Ház alatt.

Ez azt jelenti, hogy a hajókikötőtől vagy az állomástól, egy kiadós hegyi sétával is megközelíthető.

Mi történetesen autóval mentünk, miután kiderült, hogy a közeli Keszthelyről nem lehet közvetlenül vonattal eljutni ide. Autóval kis ügyességgel fel lehet jutni egészen a birtokig, mi pár száz méterre hagyjuk az autót egy parkolóban, de sokan a hegy alján teszik le a járgányt.

Reggel odatelefonáltunk, hogy foglalnánk délutánra asztalt, mire mondták, hogy minden foglalt, esetleg felszabadulhat valami, de ne kockáztassunk.

Mi kockáztattunk és nyertünk, egy asztalt szorítottak nekünk az alsó teraszon.

Maga a hely jóval kisebb, mit amire számítottam, a felső fedett és az alsó nyitott terasszal együtt összesen talán egy nagyobb busznyi embercsoport képes egyszerre leülni. Van még egy pinceszerű rész is, de nyáron ki a fene ül be oda.

Laposáék nem sok sallangot hagynak, ide borozni érdemes jönni, a kevés harapnivaló is csak kiegészítés.

Alapjáraton két választásunk van. Vagy klasszikus borozásba kezdünk, vagy kóstolunk.

Ez utóbbi ára jelenleg 3000 vagy 4000 forint, amiért a listán szereplő 6 vagy 9 féle borba ihatunk bele. Rábízhatjuk a felszolgálókra is a sor összeállítását, némi instrukciókkal.

Borlap, 2017

A pincér ilyenkor megjelenik az üveggel, beszél a borról egy-két bekezdést, majd önt belőle egy fél decinyit. Aztán mikor látja, hogy üres a pohár, megint jön.

Nekünk leginkább a szürkebarát (Pino), az Apukám Világa és a – méregdrága – Zeus jött be.

Kisérőnek sajtot, sonkát, szárazkolbászt magába foglaló gourmet tálat választottuk, és nem bántuk meg.

Bor mellé, 2017

Az internetes kommentekben a Laposa-borteraszt sokszor éri az a vád, hogy túlárazott. Nos, kétségkívül jobban a zsebünkbe kell nyúlnunk, mint a Sparban vagy a sarki borozóban, a leegyszerűsített képlet az, hogy nyugat-európai árakon kapunk nyugat-európai minőséget és életérzést.

Egyébként Magyarországon amúgy sem az árakkal van a nagy baj, hanem a fizetésekkel; és akkor most visszaugorhatnánk az első bekezdéshez, de legalább itt igyekezzünk túllendülni rajta, úgy, ahogy a Laposa borterasz teszi.

Értékelés: 9/10

A Laposa Birtok weboldala